Az én nevelőapám nem sokat törődött velünk, születtek a mostohatestvérek. Lett János, Mihály, Mária, kettő meg halva született. A Farkas nagyapámról annyit, hogy engem nagyon szeretett, na meg a bort és a pipát. A feleségét üldözte és szidta, de csak ha boros volt. Nagyanyámat minden vasárnap be kellett hozni a templomba, akármilyen idő volt.

1923-ban a Mária is férjhez ment, a nevelőapám testvére. Akkor a nagyapám felosztotta a földet rájuk. Az öreg ház, Márié lett öt hold földdel, a középső ház a Ferenc fiáé hét holddal, a legutolsó és a legrosszabb a nevelőapámé. Ekkor aztán mi bejöttünk a faluba. Apám kifogott egy kis házat 8 mázsa búzáért, az örökségét meg kiadta a lakónak. A malom elpusztult, nem volt aki gondozza. A nagyapáméknak kommenciót kellett adni amikor a földet szétosztotta rájuk. Fejenként 8 mázsa búza, 15 csirke, 15 tojás, 10 kiló cukor, 5 kiló só, 10 pakli dohány, egy tucat gyufa, 5 liter petróleum, 1 mázsa burgonya, 2 liter tej, egy csomó túró, fél liter tejföl, egy 120 kilós disznó és ruházat. Minden harmadik szombaton vinni kellett a járandóságot.

Ekkor már második osztályos voltam, a bátyám meg negyedik. Az iskola ott volt a szomszédban két perc járásra. Nem is volt szabad elmenni csak 8 óra előtt 5 perccel. Addig, vagyis hajnal négy órától fél nyolcig dolgozni kellett, este meg nem szabad volt 8 óra előtt lefeküdni. Tanulni csak nyolc óra után kellett, vagyis lehetett, de már hajnal négykor ébresztő. Hajnalban és este, amikor már kint nem láttunk, akkor bent pucoltuk a szőlővesszőt és a facsemetét, amit tavasszal elültettünk. Rengeteget meg kellett pucolni. öt hektár faiskola volt. Akkor a bevételből mindig fizették a napszámosokat és spóroltak földre.

Nekünk sehova nem volt szabad menni, mint más gyerekeknek. Mindig csak dolgozni a templomban. Minden vasárnap el kellett menni a misére és a hajnali misékre. Ha esett ha fújt. Egyszer úgy jött ki a lépés, nem mentünk el, másfelé mentünk, úgy gondoltam, hogy úgysem veszik észre. Nem is lett volna ebből semmi baj, csak az lett, hogy egy vendég pap mondta a misét, és mikor hazaértünk és ebédeltünk, azt mondja a fater: na, gyerekek, hát voltatok a misén. Mi mondjuk, hogy igen. Azt mondja a fater: nem látott, mert ő meg a pap körül kisegítő volt. Mi meg mondjuk a bátyámmal, hogy pedig ott voltunk. Erre ő kérdezi, hogy melyik pap mondja a misét. Erre én mondom, hogy az, amelyik szokta. Erre a fater azt mondta: na ugye, hogy nem volt kendtek a misén! Mert egy idegen vendég pap mondta a misét, és így megfogtak a hazugságon, ráadásul nem is kaptunk ebédet. Mink, mint tanyai gyerekek, bekerültünk a faluba, olyan idegeneknek néztek, sűrűn meg is akartak verni. Egyszer egy szép napon a faterék nem voltak otthon, és ennek híre is ment. összejöttek a falusi gyerekek játszani. A ház háta mögött volt a csatatér. Egyszer azt mondják, hogy gyerünk birkózni. Hát azzal kellett birkózni, akit legerősebbnek gondoltunk. A bátyám az első összefogáson földhöz vágta a pácienst. Ezután jöttem én. én is összeszedtem minden erőmet, és puff, én is földhöz csaptam és még meg is dögönyöztem. Gondoltam, most a kezemben vagy. Utána mi lettünk ketten a bátyámmal a falu legerősebb srácai, mert ennek híre ment. Aztán jóba lettünk az egész falu gyerekeivel.

Bevettek a bandába és jó haverok lettünk. Szerveztük egy öttagú bandát és karácsony előtt jártunk betlehemezni.* Tanultunk énekeket és kerestünk egy kis pénzt. én voltam az öreg Subás Maxi. Csináltunk egy kis templomot, azt berendeztük szépen szobrokkal és egy kis jászol, benne a kis Jézus, körülötte a barmok. Egy szezonban annyit össze kerestünk, hogy egy pár cipót bírtam rajta venni, mert másképp nem volt, csak az, ami a faterról lemaradt.