zene1zene2zene3zene4zene5zene6

PayPal

Csöves-jelenség - 2. Lumpenek bőrnadrágban

Délmagyarország, 1981. január 20. kedd,

 A Kárász utcán nemrég két fíú fényes nappal kirabolt egy harmadikat – húsz forintért. Lám, ilyenek a csövesek! – mondták néhányan tudomást szerezve az esetről, És valóban: ilyenek is. Ám ez csak az egyik, szerencsére a ritkább út. A többség nem rabolni verődik csapatba. Nem tudnak és nem is akarnak azonosulni atársadalom értékrendjével.

Valódi csövesek, akik nem átmenetileg: sodródtak a társadalom perifériájára, nem jöttek el a KISZ-bizottság vitájára. Ők nem várnak a KISZ-től semmit mondanivalójuk sincs. Többségük rendezetten családi körülmények közül került ki az utcára Hátat fordítanak ugyan családjuknak, gyakran kritizálják is a szülők életvitelét de képtelenek a sajátjukat ésszerűbben szervezni Leginkább azért mert nem rendelkeznek azokkal az értékekkel, kitartással megfelelő intelligenciával, amelyekkel a siker esélyével indulhatnának a társadalmi versenyben.

Az iskolában – még mindiginkább jól, mint rosszul – mérik a teljesítményt. Ha rendben mennek a dolgok, a munkája szerint értékelik az embert a munkahelyén. A társadalomnak megvolt és ma is megvan a maga perifériája a lumpenréteg bőrnadrágba bújt ifjú nemzedéke adja a csöves réteg derékhadát. Mindenkinek – korra, nemre, intelligenciahányadosra való tekintet nélkül – érzékeny pontja az önértékelés. S aki a hierarchia alján találja, meg a helyét – védekezni kezd. Igazolni igyekszik önmagát: nem benne, hanem az értékelésben van a hiba. Megpróbál ellenértékrendet teremteni.

Kimenekülni az iskolából, Munkahelyről, ahol a másokkal való összehasonlítás napról napra a frusztráció, a sikertelenség bénító élményét mélyíti benne. A legprimitívebb ellenértékrendben a többé-kevésbé elfogadott társadalmi normák minél látványosabb elutasítása válik központi értékké. Ha a társadalom mosakodik, mi nem mosakszunk. Ha a társadalom bizonyos szabályok szerint öltözködik, viselkedik, megpróbáljuk az ellenkezőjét. Ezt a mintát bárki tudja követei. S a társadalom perifériáján élőkben még erősebb a. valahová tartozás, az azonosulás igénye mint másokban.

Némelyik popzenekar gátlástalanul manipulálja ezt. Megdöbbentő látvány egyfelől a normák látványos el-utasítása, másfelől a parttalan behódolás, a feloldódás az extázisban. Sajnálatosan jól ismert jelenség ez a történelemben: a versenyben lemaradottak. a társadalom peremén kallódók mindig kiváló utánpótlást biztosítottak különítményeseknek, rohamosztagosnak bármilyen hatalom kezében. Mostanában – szerencsére! – nincs ilyesmire kereslet.

Nem mindegy, miféle kolompszó után megy a csorda. A csöveseknek ez a rétege – még ha időnként teli szájjal szidja is a társadalmi rendet – bárminő ellenzéknek ártalmatlan. bűnözőként azonban annál kellemetlenebb lehet. Az igazi veszélyt éppen az jelenti, ha gyakorlott bűnözők kerülnek e tengő-lengők közé, és a maguk életformája félé hajlítják őket.

Nem ilyen egyszerű ez persze. Hiszen valamennyiünkben él az elvágyódás a mindennapos rohanásból, a társadalmi alá-fölérendeltségek megalázó konfliktusaiból, a magánélet kisebb-nagyobb hazugságaiból. Százezrek nézik nosztalgiával Milos Forman Hair-jét, Hazafelé legszívesebben megfürödnének a szökőkút vizében meztelenül De nem teszik.

Vannak a csövesek közt ártalmatlan hobók, akik elvből a kötöttségektől mentes szabad élet bűvöletében vállalják ezt az életformát. Persze a hobó-függetlenség is csak látszat, és ezért a látszatért súlyos árat kell fizetni: a fogyasztás korlátozását, viszonylagos nélkülözést.

Van ennek az életformának ideológiája is. A csövesek egy töredéke talán tud is róla. Lassan negyedszázada, hogy megjelent a beat-nemzedék két alapkönyve, Allen Ginsberg Üvöltés-e, és Jack Kerouac Úton című regénye. Többek között azt mondják: a fogyasztás rabságban tartja az embert, mert dolgoznia kell, hogy fogyaszthasson. Hátat kell fordítani neki, s vele együtt a munkának, a személyiség kiteljesedését pedig a tétlen meditációban, és a narkomániában kell keresni.

Ez az ideológia a polgári társadalmakban is csak átmenetileg és korlátozottan hatott. Az amerikai egyetemi negyedekben ma ismét jól fésült polgárgyerekek készülődnek az establishment lépcsőire. Aki nem teljesít, az ne is fogyasszon! – mondja a társadalom. És érvényt szerez a maga normáinak. Egyszerűen azért, mert fogyasztani muszáj. Valamit mindenki fogyaszt. Fogyasztani – az életszínvonal bizonyos szintjén fölül – öröm. Naiv fantasztának bizonyul, aki figyelmen kívül hagyja ezt. Az évezredes teljesítményelvnek évezredes hagyományai vannak az európai eredetű civilizációban, s csak azok hajlandók tartósan elfordulni tőle, akiknek valamilyen okból kevés esélyt nyújt ez az értékrend. S azt sem szabad elfelejteni, hogy az ember nem csak arca verejtékével keresi kenyerét, nemcsak sérvig emel tönköt gabonát; a munka lehet öröm, személyiséget kiteljesítő megvilágosodás is.

Tanács István

(Folytatjuk.)