Az élet, magány. Ha magányosságunk miatt szenvedünk, annak az az oka, hogy nem ismerjük önmagunkat, mert nem értjük az élet struktúráját. általában aki a magányosságtól szenved, az olyasvalami hiányától szenved, amit nem saját magában keresett. Sokan azért vágynak társra, hogy megértésre találjanak, amit nem képesek megadni önmaguknak. Ahhoz, hogy egyedül tudjunk maradni önmagunkkal, hogy elfogadjuk magunkat, az önismeret által juthatunk el. Ha magunkat ismerjük, a világot ismerjük.

Majdnem mindenki szenved a magánytól, sokan szinte állandóan.
A magányos embernek nincs kivel kapcsolatot teremtenie semmilyen szinten, legyen az csupán ismeretség, barátság vagy tartós szerelem. Ha sikerül is kapcsolatot teremtenie, esetleg nincsenek eszközei arra, hogy azt fenntartsa, és ne szenvedjen tovább a magánytól. Az emberi kapcsolatok segítenek saját értékeink megítélésében és abban, hogy életünk eseményeit megfelelően tudjuk kezelni, hogy összhangba hozzuk a tőlünk függetlenül létező külvilág hatásait belső érzéseinkkel.

A magány akkor következik be, amikor az ember nem tudja megítélni ezeket az értékeket, ami következménye annak, hogy nincs akivel megbeszélje, akitől megerősítést kaphatna. A kommunikáció azért játszik fontos szerepet a mindennapi kapcsolatokban, mert segítségével informálódhatunk folyamatosan arról, hogy mennyire fontos a személyünk a másik számára.

A magány érzése a másik ember társasága, közelsége utáni vágyakozás miatt alakul ki. Azért van szükség a másik emberre, hogy megerősítsen minket önmagunk értékelésében és segítsen eligazodni a körülöttünk történő dolgokban, segítsen felismerni valódi jelentőségünket. Egyes személyeken könnyebben lehet úrrá a magány mint másokon, ilyenkor sok függ attól, hogy elég erős-e az illető személyisége, vannak-e lelki tartalékai, hogy megküzdjön a magánnyal. Számtalan oka lehet annak, hogy valaki magányosnak érezze magát.

A legnagyobb kár, amit a magány okozhat, hogy egyes elfojtott szorongások elhatalmasodhatnak, és súlyos rombolást okoznak a személyiségben. Szükségünk van a szerelemre, a szeretetre. Ezek nélkül nem vagyunk képesek normális, egészséges személyiségként leélni az életüket..

 A magányosság és az egyedüllét két teljesen különböző dolog, bár sokan nem tudnak különbséget tenni köztük. Pedig az egyedüllétnek szépsége, méltósága, pozitivitása van; a magány viszont szegényes, negatív, sötét és lehangoló. A magány elől mindenki menekül. Ennek különböző módjai vannak; elvegyülni a tömegben, barátokat gyűjteni, családot alapítani. A tömeg alapvetően azt a célt szolgálja, hogy az ember el tudja felejteni a magányát.

A magányosság egy hiány. Valami hiányzik, egy űrt be kell tölteni, ám ahogy az ember öregszik, az űr is egyre mélyül. Az emberek annyira félnek attól, hogy önmagukban legyenek, hogy szinte bármit kitalálnak, csak hogy ezt elkerülhessék. Mindenféle tevékenységeket végeznek, csak nehogy egyedül maradjak, mert az nagyon félelmetes. és a társadalom egyetért abban, hogy az embernek magában maradni a legszörnyűbb élmény az életben. Azonban itt van az ördögi kör, mert semmilyen kapcsolat, amely félelemből, a magánytól való félelemből fakad, nem válthatja valóra a hozzá fűzött reményeket, és nem hozhat beteljesülést. Halálra van ítélve. 

-harmonet- 

Tags: Gondolatok, Add more tags...,

or Close