Közben az élet az ment tovább

Azz oroszok elhúzódtak, megindult az élet, haltak-születtek.

Közben az én Farkas nagyapám is meghalt. Én is hozzáfogtam gazdálkodni, mert a harangozásból nem lehetett megélni. Volt az apósoméknak két és fél hold földjük, ezt kezdtük el munkálni. Az volt a baj, hogy négy darabban volt. Nyolcszáz négyszögöl a szegedi földön, nyolcszáz Seregélyesben, nyolcszáz meg Bordány dűlőbe, egy hold meg megint külön. Fogat nem volt, így kerékpáron jártam dolgozni mise után, az anyósom meg gyalog. Ez nem ment soká, a két messzi darabot eladtuk, a közelit meghagytuk, mert abba volt 800 négyszögöl szőlő és gyümölcsfák. Jól jött egy kis bor is, mert azelőtt ezt nem használtuk. Ha szőlőre voltunk éhesek, a nagyobb fiam elküldtem az anyámékhoz szőlőért, nekem is öt forintért adta, mint az idegeneknek, azzal a különbséggel, hogy amit nekünk adott, azt nem pucolta meg a száraz és rohadt szemektől, mint az idegenek, pedig én ültettem a legtöbb részét, a faterék meg szedték a termést róla. Nem adtak azok egy kiló almát vagy krumplit sem ingyen, pedig amikor az oroszok bejöttek, akkor is volt nekik vagy 50 mázsa krumpli, kint a Sári hegyben elásva, és nekünk meg nem volt egy deka se, se pénz. Elmentem hozzájuk, hogy kérjek krumplit, de megmérte az anyám, és egy irkába beírta mindig, hogy hány kiló, tavaszkor összeadta, beszorozta hárommal és le kellett dolgozni. Alma is volt nekik vagonszámra, de nem adtak ingyen még a két gyereknek sem.

Hívtak engem kocsmárosnak

Majd telt múlt az idő, már a bolt rendesen működött, kaptunk bele árut. Kialakítottunk egy vendéglőt, átadtak a főnöknek, egy házaspárnak 350 forint havi fizetésért, fél évig volt ott, rengeteg hiánya lett. Leltárkor azt lecsukták a dutyiba. Akkor hívtak engem kocsmárosnak, de én el is vállaltam, de az instruktor azt mondta, mivel hogy harangozó voltam, hogy nem felelek meg, mert klerikális reakciós vagyok. Hát akkor nem is számítottam rája, de nem kaptak rendes embert. Egyszer csak egy hét is eltelt, éjjel 11 órakor zörgetnek, kérdem, ki az. Mondják, hogy a leltározó bizottság, keljek fel, és vegyem át a kocsmát, mert reggel 7 órakor már ki kel nyitni. Összenéztünk a feleségemmel, hogy mit csináljunk, úgy döntöttünk, átvesszük, csak 350 forintot fizetnek, és még a harangozást is elbírjuk végezni attól, és csak 390 forint lesz a bevétel, s még 70 forint családi pótlék csak jó lesz. Felöltöztünk, elmentünk, már hajnal 4-kor át is vettem a kocsmát. Reggel 7 órakor ki is nyittam. Először elharangoztam az elsőt, utána mentem nyitni a feleségemmel. Ő ott maradt nyitás után én meg visszamentem a papot öltöztetni, beharangozni, mert akkor a papot csak férfi öltöztethette. Mise után megreggeliztem és mentem a feleségem leváltani. Én aztán délig ott maradtam, délután 2 órakor kellett nyitni és este 9-ig, ha bál volt akkor reggel 4-ig. Hétfőn szünnap, takarítás, elszámolás, stb. A kocsma jól ment volna, csak az volt a baj, hogy nem adtak elég árut. Málnaszörpöt azt adtak, amennyi kellett. Volt olyan búcsú az elejibe, hogy az egész búcsún csak málnaszörpöt árultam és rövid italt. Csak a rövid hamar elfogyott. Úgy csináltam, hogy a feleségem a kasszához állt, őneki fizettek. A Bernát Károly keverte az anyagot, zománcos vedrekbe, én meg mértem. Estefelé elfogyott minden készlet, és elment mindenki, amerre tudott egy kis italt kapni. Voltak fekete mérők, Huszta Géza, Ádám Józsi, Vass Imre, Német Sándor, és ezeknek fütyült a rigó. Aztán belátta a szövetkezet is és másik búcsúra már ők is felkészültek. Adtak italt, amennyit kértem, a termeket kibővítettük udvari sátorral, három pénztárt állítottam be, egy a pincébe csak a bort adta, a másik a folyosón, a kijáratnál a sörjegyet adta, a harmadik, a söntésnél a rövidet, a cigit és a bort is adta. 15 alkalmazott volt. Azon a búcsún elfogyott 30 hektoliter sör, 12 hektoliter bor, 12 hektoliter víz és vagy 100 liter rövid. A búcsú 12 órától reggel 4-ig tartott, vagyis a búcsúi bál. Másnap nem maradt annyi ital sem, hogy mi igyunk. Annyi pénzt árultunk, hogy egész hétfőn azt számoltuk a feleségemmel. Két szakajtó aprópénz volt, 5 forint, 2 forint, 1 forint, 10-20-50 filléres. A papírpénz meg kötegszámra volt.

A templomnál is nagy forgalom volt, csak az volt a jó, hogy még a mise állt, addig a kocsmába nem igen voltak, hanem amikor a misének vége lett, akkor aztán mindenki ment a kocsmába. Én is végeztem a templomba a perselyezéssel, aztán szaladtam a kocsmához. Az anyósom maradt a templomnál, elpakolt meg ebédet főzött, és egyenként ettünk, mert már akkor sokan voltak, és mindenki szomjas volt. A perselyezésbe is segítettek a templomnál ketten, úgyhogy hárman perselyeztünk. A perselyeket elzártam, és hétfőn estefele olvastuk össze a pénzt. Így aztán három évig voltam kocsmáros. Két évig mind a két állást folytattam, de közben 1952 szeptemberében megműtöttek kétoldali sérvvel, így nem bírtam mind a kettőt folytatni. 1951-ben hozzáfogtunk építeni, és 1952. május 1-jén beköltöztünk az új lakásba, és a harangozói állást lemondtam. Műtét után felgyógyultam, télen megint kiújult az egyik oldal, és 1953 májusában újba felvágtak, s megműtöttek. Már aztán nem bírtam a kocsmát átvenni, táppénzen voltam decemberig, aztán otthagytam a szövetkezetet, de beválasztottak az igazgatóságba, és megválasztottak ellenőrző bizottsági elnöknek.

Közben a mostohahúgom férjhez ment egy csorvai komához. A faterék leégtek anyagilag, nem bírták a sok adót, beszolgáltatást és a munkáltatást. Egy szép napot odajön az anyám, hogy gyerekek, estére gyertek el. Nem tudtuk, mit akarnak. A feleségem már akkor a KTSZ-ben dolgozott, mint női szabó, mert valakinek keresni is kellett. Én beteg voltam, a házépítésre meg felvettünk 9200 forint OTP-t. Hát a nagyobbik fiam, Pityu már akkor 10 éves volt, nagyon jó gyerek volt, a Feri meg 7 éves, dolgozni nem szeretett, csak színészkedni, majd erről később. Amikor a feleségem hazaért, elmentünk a faterékhoz, kaptunk egy-egy csésze teát, és azt mondja a fater, hogy azért hívtak el, mert a földet ránk akarják íratni. 8 hold földje volt, ennek sok volt az adója és a beszolgáltatás, marhahús, disznóhús, baromfi, tojás, bor, kukorica, búza, sok minden. Ezekért az állam nem fizetett, ez volt a hadisarc, mert elvesztettük a háborút. Azt mondja a fater, hogy minden darab föld két egyenlő arányban lesz elosztva, a 8 hold 4 darabban volt, 3 és fél hold szőlő és gyümölcsös. Ezeknek meg nagy volt az adókulcsa. Másnap elmentünk minden darabba és sorsot húztunk, kinek melyik oldala jut. Amikor ez megvolt, hazaértünk, már előre meg volt csinálva a papír, hogy milyen ellenértéket kell fizetni. Hát a húgomnak 1000 szögöllel több esett, mert a házzal 1000 szögöl volt, ez mind a húgomé lett, a házzal együtt. Új ház volt rajta, két szoba, előszoba, pince, két nagy melléképület, mert hogy ő lesz az eltartó, vagyis a gondviselő, ezen felül fejenként 500 kéve tüzelő, 100 kiló burgonya, 50 kiló finomliszt. Minden vasárnap egy kiló csibe. Havonta 15 db tojás, kellő mennyiségű ruha, minden nap 1 kiló kenyér, és bolond ésszel elfogadtuk. Holott a fater meg akkor ment nyugdíjba 540 forinttal, és mamára is kapott 100 forintot, csak már akkor tudtuk meg, mikor átvettük a földet, a papírt meg aláírtuk, hogy azért adta ide a földet, mert másképp a nyugdíjat nem kapta volna, ha a föld a nevén van. Így volt olyan fineszes, hogy adóilag ránk ruházta, de telekkönyvileg nem.

Hát elkezdtünk gazdálkodni

De én se bírtam, mert ősszel ugye nagy műtétem volt, napszámosokkal csináltattam. A Pityu fiam jó erős gyerek volt, és úgy permeteztünk első évben, hogy szegénykémnek hátára tettük a gépet, ő pumpázta, én meg a bambuszt fogtam és permezeztem. Másik évben már csináltattam kádas gépet, társultunk a szomszéddal, meg az asszony, vagyis a feleségem unokatestvérével, de így meg sokat kellett locsolni, mert nekünk is sok volt, meg a sógornak is. Erre is ráuntunk, és 1956 őszén vettünk egy lovat. A feleségem megkapta a részesedést, azon meg vettünk lószerszámot, hizlaltunk disznót, azon meg csináltattunk gumiskocsit. Telepítettünk őszibarackost, ez hamar terem, jó pénz volt. A faluba is volt 800 négyszögöl lugas-szőlő, abba is gyönyörű cseresznyefák, ezt meg elvették házhelynek. Nem is fizettek érte a mai napig sem. Ez a Rákosi-időben volt. Nem úgy, mint most, hogy kifizetik ha portának elvesznek valakitől. Mikor már megszűnt a beadás, aztán egy kicsit jobb volt a gazdálkodás is.

Kádár lett a Kommunista Munkáspárt első titkára. Aztán folyamatosan mindig jobb lett annak, aki szeretett dolgozni. Én is meggyógyultam, és mi dolgoztunk a földbe, a feleségem a KTSZ-ben, az anyósom elszegődött a gyógyszertárba takarítónőnek, amikor hazajött, főzött, mosott és a jószág. A sok rossz szőlőt kihánytuk, ültettünk a helyibe őszibarackot. Volt 50 darab nyári almafa, 50 darab jonatán alma, 200 db őszibarackfa. Volt, amikor egy vagon alma is termett, akkor már jó volt, nőttek a gyerekek, építeni kellett melléképületet. Az OTP-t kifizettük, a fater közben meghalt, és el kellett temetni. Szóval volt a pénznek helye. A kisebb fiam nem segített. Amikor kimaradt az iskolából, elment ipari tanulónak, villamossági boltba eladónak, de két hétre hazajött, vissza se ment többet. Minden akart lenni, tánctanár, színész, muzsikus, végül sofőr lett. Járt az gimnáziumba fél évig, közben felvétel volt a színi iskolán Pesten, elmentem vele a felvételire, de kiesett, mert nem volt érettségije, így aztán mindenütt volt, csak itthon nem. A bátyja meg itthon is elvégezte, vagyis segített. Meg elment géphez, aztán kendert kötni, kukoricát szedni, az mindig dolgozott, télen-nyáron, de vettem is neki, ami kellett, mindent, a lovat is nagyon szerette.

A mamám egyszer odajön hozzánk, hogy a Mariskám meg férjhez megy a Gyulához, szombaton lesz az eljegyzés, majd ti is gyertek el. El is mentünk, ott volt a helyi plébános is, főtt a jó tyúkleves, paprikás. Mikor kész lett a vacsora, mondja az anyám, hát soká jönnek ezek a Gyuláék. Ha a kutya elcsaholta magát, már az anyám meg a menyasszonyjelölt szaladtak ki, hát nem jönnek. 9 órakor azt mondja a fater, halljátok én azt mondom, hogy együnk, mert ezek már nem jönnek. Hát megvacsoráltunk, iszogattunk, beszélgettünk, az asszonyok elmosogattak, ők is bejöttek, beszélgettünk, már úgy volt, hogy elmegyünk haza 11 órakor, egyszer csak ugat a kutya. Kiszaladt a Marika, mondja hogy megjöttek, kimegyek én is megnézni, hát négy keréken egy ajtószerű valami, azon az ülés, és két oldalt meg egy 15 centis deszka, az volt az oldala a kocsinak. Az anyám jó szókimondó asszony volt, aszongya, hol a nehézségbe voltatok ennyi ideig, azt mondja a vőjelölt, Mérgesbe (Pusztamérges) kutyaoltás volt, és későn értem haza, ezért jöttünk ilyenkor. Na jó, hát akkor gyerünk befelé. A vőlegény elmondott egy verset, utána hozzáfogtak vacsorázni, mi meg elmentünk haza, a pap is eljött velünk. Hát a szüleim nagyon vallásosak voltak, a húgom is, meg a vő is, az volt a búcsúvezető, meg előimádságos. Ez nagyon tetszett az anyáméknak, mondta is, hogy na, ez mán közénk való. Minden misén ott voltak a templomban, az anyám a lányával, még abban a világban volt sok koldus, és a templombejárónál két oldalt minden misével felsorakoztak, mikor a hívők mentek be a templomba, a koldusok nagyot köszöntek, a húgom is köszönt nekik, mert nagyon ismerték egymást. Ilyenkor egy kis pénzt, vagy élelmet szoktak kapni a koldusok, de már ezek kihaltak, és azóta nem nevezett be senki. Na elég az hozzá, hogy nemsokára elérkezett az esküvő. Azt mondja az anyám, hogy el kell menni a templomba, mert az új párért lesz a mise, és majd mise után elmegyünk haza, majd akkorra főzünk, és megbírjuk, még jönnek a Mariskámék. El is mentünk, a koldusok is ott voltak, a Mariska nagyot köszönt nekik, úgy hívták a koldusokat, hogy Julcsa néni, ez selypes volt, aztán a Mariska, ez meg vak volt és csámpás. Aztán ott volt az öreg, szőrös, reszketős meg még sok idősebb ember és asszony. Amikor aztán elérkezett az a nap, elmentünk mise után. Hát az anyám egy lábos paprikás krumplit tett az asztalra, hogy na, egyetek. Hát én megmondom őszintén, elment minden kedvem a lakodalomtól, mert én úgy gondoltam, egy ilyen alkalommal, egy kis húst is szoktak a krumpli közé tenni. Hát ettünk egy kicsit, s vártuk a vőlegényt. Egyszer csak halljuk ám, a falu végén muzsikálnak. Na jönnek, mondták, jöttek is kocsival. Vagy tizenöt kocsival jöttek, beköszöntek, elbúcsúztatták a menyasszonyt, elindult a menet a templomba, ott már felsorakoztak a koldusok. Én voltam a násznagy, amikor odaértünk a templomba, Mariska a menyasszony, nem köszönt a koldusoknak. Azt mondja a Marika koldus, hogy de kínyes ez a Farkas Mári, azt mondja erre a selypes Julcsa néni, kínyes lehet, hisz estére, gatya mellé fekszik. Meglett az esküvő, kocsikra ültünk, elmentünk Csorvásra, mert oda vitték a Márikát, de nem laktak ott, mert a lakodalom után visszajöttek és itt laktak az anyámékkal. Olyan kapós volt a vő, hogy este már azt mondja az anyám nekik, Mariskám, menjetek már lefeküdni, később, amikor már két gyerek lett, és a harmadik is akart, eredj és vetesd el. És este ha lefeküdtek, az anyám félrehúzta a függönyt, nehogy legyen valami. De aztán jött a kutya világ, ment a veszekedés, meg az anyámat meg is verte, úgyhogy ez így ment egész 10 évig. Utána meghalt a fater, egy pár év után az anyám. Utána 5-6 év után a Gyula. A lánya elment a gyárba, utána fél évre a fia, Gyula. A húgom egyedül maradt. A sógor énrám mindig haragudott, mert úgy értesült, egyes lány, s az övé lesz mind a 8 hold föld, a házzal. De ez nem így lett, és énrám mindig haragudott, míg élt, úgyhogy nem is jártunk össze.

Mi aztán dolgoztunk erősen

Én is meggyógyultam, a Pityu fiam is megnőtt, s ha láttuk, hogy ránk sokasodik a munka, akkor fogadtunk segítséget, közben vettünk egy lovat, csináltattunk egy gumiskocsit, megvolt a fiamnak az öröm. Almaszedéskor jöttek segíteni a gyerekek barátai, keresztcsaládok, mert volt 15, hála Istennek.

Amikor paprikát termeltünk, akkor meg a KTSZ-ből a feleségem munkatársai is jöttek segíteni. Így gazdálkodtunk, és 1960 márciusában megalakult a faluban 4 TSZ, illetve 1 TSZ és 3 szakszövetkezet. Előzőleg volt itt egy TSZ, úgy hívták, hogy Dúskalász, de az 1956-ban felbomlott, széthúzták, és ami már közös volt, azt pénzért eladták. Utána 1960-ban megalakult a TSZ ugyanazon a helyen. Az egyik barátom, úgy hívták, hogy Dudás Imre, az lett az elnök. A TSZ neve meg Munkásőr TSZ lett, a másik három szakszövetkezet Rákóczi, Dobó és Mező Imre. Össze lettünk hívva az alakuló gyűlésre. Hát engem akartak elnöknek a Mező Imre szakszövetkezetbe, de én nem vállaltam. De csak erőltették, hogy Gallai legyen, én meg tiltakoztam, hogy nem. Pedig, ha elvállalom, könnyebb életem lett volna nekem és a családomnak is. És még a szakszövetkezet is nagyobbra vitte volna, mert nem olyan vezetést csináltam volna, mint az az elnök, aki lett. Mert ezek csak tönkretették, semmire nem haladt addig, míg le nem váltatták. Mihánt leváltották, az új elnök Gál Jenő lett. Mindjárt fellendült, össze lett vonva a három szakszövetkezet és mindjárt 4-5 millió forint lett a tiszta nyereség. A Mező szakszövetkezetbe engem is csak megválasztottak a vezetőségbe, eleibe jó is volt, de később már a vezetőségnek nem volt szava, csak ahogy az elnök elképzelte, abból nem engedett. A második választásnál már engem megválasztottak ellenőrző bizottsági elnöknek és 1967-68-ban a brigádvezetőséget is elvállaltam. Volt 10 hold spárga és 2 hold földieper, 30 dolgozóra kellett felügyelni, irányítani.

Szerettem az embereket, úgy éreztem ők is engem. Legtöbb fiatal volt, lány, legény. Némelyik választott is párt magának, és meghívtak a lakodalmukba. Az én fiaim is nőttek, a legkisebb fiammal, a Ferivel nagyon sok bajom volt, mert nem szeretett dolgozni, otthon abszolút semmit, csak csavargott, ment Szegedre, Kaposvárra keresztapjáékhoz, Pestre nagybácsihoz. Haza csak akkor jött, amikor nagyon kiéhezett, és pénzhiány volt. Mindig gálába szeretett volna lenni: fekete ruha, fehér ing, nyakkendő. Voltak neki félrelépései is, és akkor nekem kellett menni a kapitányságra, a kiskorú bíróságra, akár a büntetést fizetni. Én meg szégyelltem, mert a faluba engem és a feleségem, a családom szerették. Tekintélyes, pontos, józan ember voltam, akkor azt mondtam neki, kisfiam, elég volt a csavargásból, eredj el dolgozni, lesz állandó munkahelyed és pénzed, de ide addig ne is gyere, míg nem lesz munkahely. Többet nem kapott se ruhát, se cipőt, se semmit, elment, dolgozott valahol, és még a színházba is statisztált. Hát egyszer haza jön egy szombaton, és hoz egy csomagot, hát egy frakk volt benne, hát ezt hol vetted? Azt mondja, a színházból hozta, erre mérges lettem, azonnal vidd vissza, mondtam neki, abba akart vasárnap grasszálni. Visszavitettem vele, aztán nem jött egy hónapig. Egyszer hazajött, s azt mondta, elmegy Kaposvárra, mert ott a színház felveszi tanulónak. Én nem hittem el, de az anyja és a nagymama bedőltek neki. Tudtom nélkül felöltöztették és elment, én adtam neki 50 forintot az útiköltségre. Két hétre hazajött, hogy milyen jó helye van, már ösztöndíjas, stb. Én ezt sem hittem. Este már ment is vissza, fölpakolták élelemmel, két hét múlva végleg hazajött. De eladta a paplant, kabátját, mindenét. Egy szál ruhába jött vissza, ezzel befejezte a színházi életet. Később tudtam meg, hogy nem is a színháznál volt, hanem csavargott, és a házinénije ott fogta az értékeit lakbér fejébe. Na, amikor hazajött, elment a textilgyárba dolgozni, fizetés után kitette az éjjeliszekrényre a pénzét, hogy most már ő is keres. Telt-múlt az idő, egyszer csak beállít egy kislánnyal, ottmaradtak estefeléig. Mi meg otthagytuk őket, mert mentünk a színházba.  Aztán egy darabig nem jöttek. Az élet zajlott tovább, dolgoztunk a nagyobb fiammal, a Pityuval, hajnalban fölkeltünk korán, és mentünk hűvössel. 10 óráig dolgoztunk, de nagyon, 10 órakor eljöttünk haza, és pihentünk 3-4 óráig, aztán megint mentünk. 1960-ban a községben csináltam egy szép parkot, 200 négyszögöl volt az egész, szép, rózsaszín és fehér szegfűvel, az ágyás szélét beraktam körül rózsafákkal, azon kívül örökzöld élő kerítés vette körül. Azt gondoztam, 300 forint havi bérért. Ezt a saját munkám mellett csináltam. Nagyon szép volt. Aztán a Tanácsháza előtt is kellett csinálni egy kis virágos park-részletet, nagyon szerettem a virágok közt dolgozni. Ekkor már felemelték a béremet 500 forintra és 10 évig ennyi volt. Az árak mentek fel, de az én bérem az maradt 500, de erre még később visszatérek.

1964 tavaszán a Pityut besorozták katonának. Jó, hát ez helyes, megnyugodtunk, hogy regruta. Igen ám, de egy szép napon bejelenti, meg akar nősülni. Hát mondom neki, miért nem vársz, míg letöltöd a katonaidőt. Ők nem várnak. Ilyenkor mit tesz a szülő? Megbeszéltük, mikor lesz az eljegyzés, mikor a lakodalom. El lett döntve, hogy május 24-én. Vettem 5 db birkát, a feleségem veszegette az aprójószágot, cukrot, lisztet, bor az termett. A zenészeket, szakácsokat meg kellett előre fogadni. Amikor minden megvolt, egy kicsit megnyugodtunk. Pénzünk volt, a termés jónak ígérkezett. Egyszer egy vasárnap este odajöttek a Vas sógorék és a sógor felesége, a Linus, mert így neveztük, azt mondja, hogy hallom, hogy kettős lakodalom lesz. Hát hogy-hogy? Na azt mondta a Linus, hogy a Miska mondta, hogy a fiam, a Feri, azt mondta neki, ő is akkor nősül, mikor a Pityu, mert a Miska meg a Ferivel és a Feri „nagylányával” egy helyen dolgoztak a gyárba, és így értekeztek. Utána vasárnap kijön a Feri, s mondta, hogy ő is nősül, de ő nem merte kérni a segítséget, hanem amit kerestek a gyárba, azt összetették, vettek gyűrűket, esküvői ruhát, és a polgári esküt ők Szegeden elvégezték. Amikor kijöttek, ők már mint férj és feleség jöttek. Ez a kislány, akit a Feri elvett, ez kisszállási volt. Esküvő előtt egy héttel, eljöttek az apjáék, a legidősebb fiával, s felkerestek bennünket, hogy megbeszéljük a lakodalmat. Hát én már akkorra mindent elintéztem, persze őket is meghívtam, készültünk a nagy napra. Mind a két fiam nagycsaládból nősült, a Feri feleségéék 8-an voltak testvérek, másik menyemék meg 11-en. Ez szép is, jó is, csak ott lett a baj, hogy esküvő előtt két héttel a Pityunak megjött a behívó, hogy menjen katonának. Most mit csináljak, minden meg van rendelve, ez nagy botrány, én nem bírtam aludni egész éjjeleket. Bementem a kiegészítő Parancsnokságra, Szegedre, ott elpanaszoltam a bánatom, a helyzetet. Ott azt mondták, legyek nyugodt, menjek haza, és a gyerek rendesen vonuljon be, majd létszámfeletti lesz. Mondtam is ezt a gyereknek. Mikor odaért az idő, összepakolt a kiskufferba, reggel elköszönt, elment. Én meg mondtam neki, estére várunk szabadságra.  Ezzel elment. Este hatkor már itthon volt. Azután se hívták, és így meglett a lakodalom. Csak még egy baj lett előtte. A vőfély, akit elsőbb megfogadtam, az lemondott. Merthogy kettős lakodalom lett volna, és ő még ilyenben nem volt, ezért nem tudja elvállalni, visszamondott mindent.  Akkor a Pityu és az egyik barátja motorra ültek, mindenhova elmentek, ahol csak vőfélyes emberről tudtak, de eredmény sehol, mert már mind foglalt volt.  Hanem aztán a második napon, Forráskúton találtak egyet, aki még szabad volt, de az is azért, mert nagyot hallott. Ez aztán nagyon megörült és büszke lett, hogy kettős lakodalomra hívták. Azért azt meghagyta, hogy keményen beszéljenek neki, mert nem jól hall. Különben nagyon ügyes ember volt. Na, azután már mindent intéztünk. Hoztunk Szegedről, a kölcsönzőből egy kétszáz személyes sátrat, mert hát kétszáz ember volt meghívva. Mert hát nekem sem volt testvérem, a feleségemnek sem, minthogy azt már az elején említettem, hogy meghaltak, így aztán a rokonokból, jóbarátokból, keresztcsaládból, komákból lett összehívva a vendégsereg. De azért nagyon jó volt. Mert szombaton 2 órakor kezdődött, és vasárnap délután 5 óráig mulattak a vendégek. A lakodalom után elpakoltunk, kedden este meg összejött vagy harminc fiatal az újasszony poharára. Akkor is hajnali kettőig mulattunk. Volt az udvarban egy nagy eperfa. Arra a fiúk felültek, mint a madarak, és úgy énekeltek. A két menyecske meg hordta ki a bort nekik.