zene1zene2zene3zene4zene5zene6

PayPal

A '80-as évek első harmadában lezajlott magyar őspunk-robbanás meghatározó együttesei, miközben lázítottak a diktatúra ellen, megalkották az aktív nihilizmus gyönyörű szignáljait.

1982,
Íme eljött az új esztendő
Be van tiltva mindakettő.
Hölgyeim és uraim, az ETA vonósnégyese következik.
Én egy aranyos kislány vagyok, a nevem: ETA!

Az ETA-koncertek bevezető szövege, 1982

Le a szabályokkal, a földbe kell taposni minden
szokást, rendet, hagyományt...
Az öngyilkosok országa, az alkoholisták országa,
a rejtett munkanélküliség országa vagyunk...
Húsbavágó, gyilkos akciókat, PRUK-Pruk-okat
akarok - nem képeket!
Azt akarom, hogy hulljon a férges. Tetterős férfiak sodró háborúját.

A CPg-per elsőrendű vádlottjának kiállítási vendégkönyv-beírása, 1983

A fennálló társadalmi viszonyok végtelen sok erőszakos incidensre adnak alkalmat.
Georges Sorel: Gondolatok az erőszakról. 1906

Rendszerbántás


Kevés olyan jó hírt kaphat a magát konzervatívnak valló ember egy éppen regnáló jobboldali kormánnyal kapcsolatban, mint hogy annak egyik tagja a kommunizmus éveiben nem a híres-neves "belülről bomlasztó" reformisták és a "demokratikus ellenzékiek" sorait gyarapította - magyarán első/másodvonalbeli MSZMP-s vagy poszturbánus liberális volt -, hanem rendszerellenes, antikommunista punk-zenekarok körül tűnt fel. Mert ne felejtsük el: a "legvidámabb barakk" (amely szóösszetétel olyannyira blaszfém, mintha gusztustalan módon egy olyan országot, amely a német megszállás alatt véghezvitt holocaust során "csupán" néhány ezer zsidó állampolgárát pusztította el, mondjuk "legemberségesebb lágernek" neveznénk) utolsó, szenilis gerontokraták és túlbuzgó apparatcsikok irányította évtizede is politikai perekkel, munkahelyi szivatásokkal, operatív megfigyelésekkel, a másként gondolkodók üldözésével, a kubai és angolai gazdaság támogatásával és a KGB-vel való aktív együttműködéssel telt. Szócska Miklós, a NEFMI egészségügyi államtitkára már akkor is szimpatikus volt, amikor tudni lehetett, hogy nem a Mikola-féle neolitikus konzervativizmus irányvonalát képviseli. December közepén azonban egy bulvárhír kapcsán kiderült: államtitkár úr több dalszöveget írt a '80-as évek első harmadának földalatti zenei életét meghatározó tarajos kultbandának, amely elnevezését is neki köszönheti.

Az ETÁ-ról van szó, amely már névválasztásával is kifejezte a '70-es évek legvégétől az 1984-es CPg-perig tartó magyar punk-robbanás kreatív káoszát. A budai fiúkból alakult horda neve markáns politikai állásfoglalást közvetített, s nem csak azért, mert a lakótelepeket időnként ellepő hárombetűs feliratok utolsó betűi köré akkurátus kört rajzolva azonnal anarchista tettet hajthattak végre a "tett filozófiájának" alkonyatkor osonva előbújó képviselői. Az ETA ugyanis olyan nem-kommunista baloldali, de erősen nacionalista terrorszervezetként alakult meg, amely a francoista rezsim ellen indult harcba, bármilyen eszközzel. Az autonóm nemzeti önigazgatás és a regionális szuverenitás nem túl válogatós védelme, valamint a népi identitás és a balos eredőjű lázadás összekötése az IRÁ-hoz és a különböző palesztin frakciókhoz tette hasonlatossá a baszk szakadárok katonai szárnyát. A '80-as években a megelőző évtized többnyire szélsőbaloldali terrorizmusát (amelyet a német RAF és az olasz Vörös Brigádok határoztak meg) a városi erőszak színterén felváltották a szeparatista bombagyárosok és nacionalista gerillaharcosok. Baszkföldön ráadásul ezt egy olyan szervezet űzte, amelytől sem az éppen a '80-as évek elején zajló kis-hidegháború mindkét katonai tömbjével szembeni ellenérzés, sem a kisnemzeti düh és az anarchista attitűd nem állt távol.

Szócska úgy nyilatkozott, hogy a néhány, részvételével írt - felemelően trágár és magasztosan pimasz - ETA-szöveg "egy zenei eszközökkel végrehajtott, nyílt és totális támadás volt a rendszer ellen". Ezt erősíti meg az egykori zenekar basszerosa, Sáthy Róbert, aki azt mondta, hogy "fontosak voltak a szövegek, és szerettük volna azt a kommunista rendszert kicsit megpörkölni, már amennyire lehet." Jellemző, hogy a CPg elleni perben súlyos vádpontként kezelték egy antikommunista kitételt, amely egy koncerten hangzott el ("Rohadt mocskos kommunista banda / mért' nincsenek ezek felakasztva?"). A Kretens tagjait pedig az után vitték be, hogy vélhetően közük volt egy "Forradalom = 1956" felirat felfestéséhez. Míg Magyarországon a késő-Kádár-korban az ifjúsági lázadás egy kommunista rendszer ellen irányult, addig Nyugaton a demokratikus és piacgazdasági körülmények között felnőtt nemzedékek egészen más irányban mozogtak, ha zavarkeltésről volt szó. Ráadásul náluk időben is előbb kezdődött minden. Miközben az Angliában 1969-ben megjelenő szubkultúrák a '80-as évek végéig újabb és újabb hullámokat produkáltak (köztük a '75 körül induló punkot), addig nálunk az ólomléptekkel haladó '70-es évek után kezdődött el csak igazán a szcénák élete. Amerikában a csendes-nyugis '50-es évek rock 'n' roll-os "ok nélküli lázadását" a vietnami háború alatti pszichedelikus hippy-hisztéria követte, Nagy-Britanniában pedig a jóléti állam unalmába majd belehalók előbb a mod, majd a ska, a punk és a skinhead szubkultúrába menekültek. A többféle, egymással is gyakran összetűzésbe keveredő brit csoportok mindegyike vallotta a Clockword Orange főszereplőjének életfilozófiáját, azaz a szex, a zene és az erőszak hármasát; egymástól való elválásukat pedig a This is England drámája fejezi ki legjobban, noha a punk-skinhead szakításra jóval a film időbeli helyszínéül szolgáló falklandi incidens hónapjai előtt már sor került. A magyar szubkultúráknak a britekhez képesti temporális megkésettségét kiválóan érzékeltette a nemrég bemutatott Kolorádó Kid című '56-os témájú film. A mozi elején megtudjuk, hogy a forradalomba mintegy belesodródó főhős a korai '50-es évek vagány, a törvény határait lazán kezelő jasszainak egyike; majd a végén szinte egy időben történik, hogy míg ő kiszabadul a börtönből, addig a forradalom húszéves évfordulóján az októberi napokban annak idején társául szegődő (nem mellesleg nőjét is elszerető) angol riporter élményeiről beszél egy brit stúdióban, amelybe váratlanul egyszer csak betörnek a tarajosok.

Míg azonban a két angolszász ország ifjúsági ellenkultúrájának lázadása többnyire a középosztálybeli sztenderdek ellen irányult és a nyugati társadalmakban magukat kényelmetlenül érző nemzedékek - generációs, kulturális, szociális, gazdasági stb. - frusztrációja tört ki általuk, addig Magyarországon más volt a helyzet. Az Rákosi-korszakban a feketén hozzáférhető, aranyáron forgalmazott nyugati bakelitek révén kialakult az apolitikus jampecok világa, amelynek létezéséről azonban a rezsim a nyilvánosság előtt nem vett tudomást, viszont rendőri eszközökkel igyekezett kriminalizálni őket, többnyire közszeméremsértés és munkakerülés miatt. Az 1956-os fegyveres kölykök ellen a restaurált kommunista gépezet már a szovjet eredetű huligán-vádat vette elő. A megtorlás koncepciós pereinek jellemző fogása volt, hogy a munkásosztályból származó forradalmárok kartonjára nem valódi foglalkozásukat írták rá, hanem egyszerűen lumpennek vagy huligánnak minősítették őket. A '60-as évek magyar beat-nemzedéke ugyan tekinthető a tengerentúli counterculture valamiféle hullámverésének, hiszen az Ifiparkba a kötelező nyakkendő nélkül érkező hosszúhajúak amerikai zenéket hallgattak és falták a beat-irodalmat, de mégis egy igen sajátos kelet-európai karaktert hordoztak. Amint Horváth Sándor Kádár gyermekei - Ifjúsági lázadás a hatvanas években című kitűnő könyvéből kiderül: a '60-as évek második felében aktív budapesti "nagyfa galeri" tagjai mindenféle ideológia nélkül csupán jól akarták érezni magukat - a rendszernek pedig pont e kontrollálatlan szabadság-élmény fájt a legjobban.

"Meg kell értetni mindenkivel - különösen a fiatalokkal -, hogy a legszebb emberi cél a szocializmus, a kommunizmus" - mondta Kádár 1969-ben. Míg az amerikai virággyerekek Vietnam és a kapitalizmus ellentmondásai miatt a pacifizmusban és a kommunákban találták meg lázadásuk leghatékonyabb eszközeit a fennálló társadalom kulturális és gazdasági környezete ellen, addig a '60-as években a magyar beatek, hippik, majd a rákövetkező évtizedben a rockerek és "csövesek" ifjúsági lázadása szükségszerűen egy "szocialista társadalom" ellen irányult, amelynek révén - tudatosan vagy csak úgy, anélkül - a kommunizmust is elvetették. A pártállam viszonyai elleni szimbolikus, visszafogott, óvatos, zenén és szeretkezésen keresztüli beat-es "ellenállás" a '80-as évek elején viszont már kevésnek bizonyult, ráadásul lezajlott egy újabb nemzedékváltás, amely a rezsim utolsó felének megváltozott politikai és gazdasági körülményei között ment végbe. Míg a Kádár-korszak közepén zenélni kezdő, s jó okkal legendássá vált beat-zenekarok (Illés, Omega) közül több legalább eltűrt státuszt kapott, addig a '70-es évek végétől induló hardrock (Bikini, Beatrice, Edda, Karthago, P. Mobil) és underground/újhullám (A. E. Bizottság, Balaton, Európa Kiadó, Kontroll Csoport, Rolls Frakció, URH, VHK) más politikai-kulturális környezetben próbált érvényesülni. Nem is beszélve a '80-as években kialakuló punk-zenéről, amely nem csak hangulatilag, hanem politikai argumentációját tekintve is rendszerellenes volt, így vele szemben a megfáradt politikai rezsim keménykedő rendőrállamként viselkedett.

Fővárosi Punkcirkusz


A Kádár-rendszer utolsó évtizede egyben a magyar punk első tíz éve is volt. Az 1979/80-tól 1989/90-ig tartó időszakban minimum három hullámban támadtak az irokézhajú lázadók. (Az út végigkövetéséhez elengedhetetlen Pozsonyi Ádám A Lenin-szobor helyén bombatölcsér tátong című, önéletrajzi részleteket is tartalmazó nagyszerű riportkönyve.) A '80-as évek első harmadában megszülető őspunk zenei négyesfogatát a CPg, az ETA, a Kretens és a QSS alkotta. Az elsőségért folytatott harcot bizonyára a CPg nyerné meg, hiszen tagjai már 1979-ben összeálltak Szegeden, de az úttörő szerep mégis a rákövetkező évben zenélni kezdő fővárosi ETÁ-t illeti. Az 1980-ban alakult csapat fele az ős-Neuroticból jött, saját számok mellett jó pár elsőrangú feldolgozást játszottak és ügyes átiratokat készítettek olyan brit bandák felhozatalából, mint a UK Subs, a Sham 69 és az Agent Orange. Az együttest 1982-es - a szalagos kazetta hőskorában felvett és kis szériában terjesztett - demójuk debütálásának évében rögvest be is tiltották. Mindez nem változtatott azon, hogy az ETA etalonná vált, gyanúm szerint a rá jellemző elementáris ösztönpunk csörömpölés, a bájos amatőrizmus és a pontos, profi szövegek félelmetes egymásba játszása révén. A QSS 1981-ben alakult és a többieknél elvontabb szövegeit Bajtai (Barangó) Zoltán írta, illetve énekelte. A korszak legendás punk-központjában, az óbudai lakótelepen szintén ebben az évben alakult Kretens-t a rendőrség folyamatosan zaklatta, koncertjeiket nem engedélyezték, amelynek következtében egy ízben több száz fős dühös tömeg vonult végig a Váci utcán (ugyanott, ahol 1969-ben hippi rendzavarók énekelték a Panzerliedet). Két másik korai együttes szintén említésre méltó. Egyik az 1985-től 1988-ig zenélő szekszárdi Pink Panther volt, amely antikommunista szövegei mellett mókás dalokat is előadott. Másik a csupán egyetlen alkalommal fellépő MOS-OI. Tagjai elsőként vallották magukat - egyébként minősíthetetlenül rossz punk-zenét előadva - skinheadnek, amelyet megerősített számos primitív rasszista szerzeményük (Bevándorlók bére, Cigánymentes övezet, Románia, Skinhead-induló).

E korai időszak velejárója volt, hogy a zenéket kevésbé hanghordozón, mint inkább élőben élvezte a közönség, méghozzá művházakban, munkás- és úttörőotthonokban, üzemek kultúrjaiban, szakmunkásképzők tornatermeiben, majd később a kőbányai Mutter-klubban és a híres-neves Lyukban. A koncerteken állandó volt a paranoid rendőri jelenlét, jellemző volt a járőröző ifjúgárdisták sorozatos fellépése a békésen táncoló úri közönséggel szemben, s persze a III-as főcsoportfőnökség munkatársai is részt vettek rajtuk, ami miatt egy-egy rendszerellenes szám előadása tényleges politikai tettnek számított. Annak minden következményével együtt.

Az 1979-ben alakult CPg (Come on/Coitus Punk Group) kezdetben Szegeden koncertezett, de a Délmagyarországban '81 elején megjelent, róluk szóló A csöves jelenség című cikk nyomán foganatosított hajsza miatt tagjai Budapestre jöttek. Első koncertjeiket 1982-ben adták a fővárosban, az akkorra már befutott és mércét teremtő ETA előtt játszva. Az ETA betiltása után következett el a két meghatározó, 1983. január-februári Meggyfa utcai koncert, ahol együtt lépett fel mások mellett a CPg, a Kretens és a MOS-OI. A punkmaratonon elhangzott anyag felvétele elkerült Erdős Péterhez, aki akkoriban a magyar zeneipar Aczél Györgyeként a lemezkiadás ura és főmenedzsere volt (mint a Hanglemezgyár jogtanácsosa és sajtóosztály-vezetője). A popcenzor 1983 közepén a Kritikában megjelent, Felszólalás a szennyhullám ügyében című cikkében egy "veszedelmes ifjúságpolitikai jelenségre" figyelmeztetett, mondván, "a társadalmi béke, a nyugodt fejlődés védelme nálunk hivatalból történik", márpedig ha ez igaz, akkor nem jól van, ha a "manapság sokat emlegetett szabadság-jogunkba csak az értékek megkérdőjelezése és az agresszivitás joga, az irracionális cselekvés értetik bele." (Mindezt egyébként megelőzte egy, a KISZ-újságként funkcionáló Ifjúsági Magazinban a Kretens-szel kapcsolatban megjelent elítélő cikk. Erdős indulatait pedig konkrétan az Erdős Péter, a kurva anyád című CPg-sláger meghallgatása váltotta ki.) Ezt követően a CPg négy tagját letartóztatták, 1983 végén és 1984 elején lefolytatott perük azzal zárult, hogy három vádlottat két évre, egyet pedig felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek. (A CPg viszontagságos útját egyébként Pol Pot megyei punkjai címmel dokumentumfilmben dolgozta fel Kövessy Róbert.)

1984-ben véget ért az első korszak, amelyet azonban menetrendszerűen követtek az újabb és újabb ellenkulturális barbárbetörések, amelyek törzsei biztosítótűvel díszített szakadt bőrdzsekiben, anarchiajeles kitűzőkkel, párducmintás és hypózott farmerban érkeztek. Számos banda jött létre az évtized során (csak az íze kedvéért: Agydaganat, Elhárítás, Fegyelem, Invázió, Lenin körút, Leukémia, Marina Revue, Rizikó Faktor, Rottens, Tizedes meg a többiek, Trottel). A maradandóbb kísérletek közé tartozott - a nevét nem a náci köszöntés kódjáról kapó! - szegedi 88-as Csoport, amelyben a CPg be nem börtönzött tagja basszusgitározott. Az együttes 1984-ben jött létre, vele együtt pedig az oi-punk is megjelent a színen. Egy évvel korábban alakult meg, kezdetben női énekessel, a győri Auróra cirkáló, amely a mai napig zenél Auróra néven, nem elfelejtve az antikommunista indulást. 1985-től működik a komáromi Elit Osztag.

Nem tartozik szorosan ide, de említésre méltó, hogy a felsorolt első punk-zenekarok, annak ellenére, hogy szövegeikben előfordult rasszista kiszólás, nem voltak szélsőjobboldaliak. (A cigány-gyűlölet kifejezése is inkább csak két marginális bandára volt jellemző, az 1982-83-ban működő Zilre és a talán '85 körül zenélő Junta Napjára.) De emlékezzünk rá: Johnny Rotten is horogkeresztes pólóban énekelte el a "God save the Queen / the fascist regime" kezdetű örökbecsű Sex Pistols-opust, a híres "No Future!" refrénnel! A hazai paleopunkok esetenként szélsőjobbra emlékeztető retorikája-szimbolikája is csak polgárpukkasztás volt, hiszen mi mással lehetett volna jobban felbőszíteni a rezsimet, mint egy baljós hosszúszárú bőrkabáttal és egy-egy pszeudofasiszta provokációval?

A meghatározó együttesek körül a '80-as évek középső harmadában egyedül a 88-as Csoport adott elő olyan számokat, amelyek jókora rosszindulattal félreérthetőek voltak. De a direkten megfogalmazott számcímekkel ellentétben csak gyengécske áthallásokkal találkozunk az olyan felvételek esetében is, mint a Nürnbergi utcákon vagy a Szálasi-monológ. Tegyük ehhez hozzá: annak ellenére, hogy a MOS-OI korán megjelenítette a skinhead irányzatot, ez a szcéna csak jóval később formálódott ki. 1985-ben alakult az OI-KOR, rá két évre a Fehér Virágok, 1990-ben a Ballagó Idő és az egri kopaszközpont termékeként az Akcióegység. Ám a '80-as évek második felében az embrionális skinhead-zenekaroknál sokkalta népszerűbbek voltak a vidám ska-csapatok (Boldog Idők, Fals!, Flúgos futam, SKAnzelizé). A szélsőjobbos együttesek szaporodása számára csak a rendszerváltás hozta meg az áttörést, az Egészséges Fejbőrrel, a Magozott Cseresznyével és a pécsi Nemzeti Fronttal nyitva a sort. S ha már itt tartunk, nem elhanyagolható szempont, hogy a '90-es évek utolsó harmadáig a kifejezetten neonáci irányultság - ld. Archívum, Őrjárat, Út és Cél, Vérszerződés, Walhalla - teljesen ismeretlen volt Magyarországon. A szélsőbaloldali punkegyüttesek - pl. HétköznaPI CSAlóadások, Pravda - viszont már az évtized első harmadában játszani kezdetek, gyakran egészen kommunista rikoltozással.

1985-ben, Franciaországban jelent meg a Világ lázadói, harcra fel című ötszámos kompiláció, amelyen a korai magyar punk autentikus együttesei adtak elő egy-egy emblematikus szerzeményt. A CPg (Primitív bunkó), a Kretens (Bürokraták), a QSS (Propaganda), az ETA (ETA) és a Fegyelem (Alkohol) felvonultatta mindazt, amiről ez az egész akkoriban szólt: a "pinát, piát, anarchiát" jelszava mögött meghúzódó elemi ösztönöket, amelyek egy korrupt, elöregedett, rohadó félben lévő, mechanikus-bürokratikus rendszer ellen hívtak végső harcra a legősibb érzelmek segítségével. Orwell híres regényének elején Winston elolvassa az AngSoc-rezsim meghamisított fogalmait az igazságügy-minisztérium betonpalotáján: "A háború: béke. A szabadság: szolgaság. A tudatlanság: erő." Az ehhez hasonlóan kifordított jelentésű világot borította fel a '80-as évek elejének őspunk-hulláma. Amit ugyanis Erős Péter 1983-as cikkében "punk-randalírozásnak" nevezett, az valójában az unalom, a szolgaság és a hatalmi önkény elleni kreatív rombolás volt; amit a "legósdibb reakció kelléktárának" hívott, nem más volt, mint a gondolkodás és az élmény szabadságért folytatott harc legújabb arzenálja; végül amikor "szennyhullámról" beszélt, valójában egy tisztító vihart kellett érteni alatta.

A korai punk-szövegek előadása tulajdonképpen mindegyike kimerítette a "nagy nyilvánosság előtt, csoport tagjaként, folytatólagosan elkövetett izgatás tényállását". A rendszerellenes, polgárpukkasztó szövegek alkalmasak voltak ugyanis a "szocialista erkölcs" megcsúfolására, a fennálló rend elleni lázításra, valamely közösség megsértésére, és államellenes izgatás, továbbá uszítás elkövetésére. A CPg-per elsőrendű vádlottjával szemben meghozott ítélet indoklásában szerepelt, hogy az énekes - aki ráadásul "anarchistának, nihilistának vallotta magát" - esetében a "destruktív energiák [...] kifelé megnyilatkozó destruktív tendenciákhoz vezettek". Ha megvizsgáljuk a fontosabb együttesek dalszövegeit, akkor azt látjuk, hogy kétféle irányban indult támadás a rendszer ellen. Voltak egyfelől olyan nóták, amelyek nyíltan rendszerellenes gondolatokat argumentáltak, mégpedig anarchista eszméket közvetítve, vagy a rendszert kifigurázva-parodizálva, esetleg a működtetők ellen fordulva, de ide tartoznak a "szocialista társadalom" erkölcseit szándékosan megsértő provokatív anyagok is. Másfelől léteztek a mindennapokat nyomasztó hangnemben feldolgozó depresszív számok, amelyek hol apokaliptikus víziókat szólaltattak meg, hol a szocializmus szürkeségét, unalmát jelenítették meg, vagy éppen a létező társadalom kritikáját adták, esetleg egyéb jelenségek (atomkérdés, technológia) kínozták megfogalmazóikat. Mindazonáltal a '80-as évek első harmadának maradandónak bizonyuló együttesei olyan kiáltványszámba menő felvételeket hagytak ránk, amelyek szinte mindegyike lázadóhimnusszá nemesedett. A 88-as Csoport, a CPg, az ETA, a Kretens és a QSS szerzeményei egytől egyig olyan indulók és mozgalmi dalok, amelyek kíméletlen ítéletüket elsöprő erejű textusokkal tudatták, fékezhetetlen akaratukat pedig nyers zenei nyelven fejezték ki. Míg a zenei alap többnyire brit-amerikai import volt (Agent Orange, Dead Kennedys, Ramones, Sex Pistols, Sham 69, The Clash, UK Subs), addig a szöveg autentikusan magyar.

Primitív bunkók


A paleopunk dalok anarchizmusa nem az állam mint intézmény vagy társadalmi organizmus ellen fogalmazódott meg, hanem kifejezetten rendszerellenes irányultságú volt, amely a szabadság hiányát és a beszorítottságot üvöltötte a rendőrséggel, relatív jóléttel, tespedt pártbürokráciával és persze Moszkvával megtámogatott Kádár-rezsim ráncos arcába. Ezzel együtt egy generális nemzedéki hangulatot-életérzést is kifejezett, méghozzá az ifjúság legtisztább felháborodása által szült lázadó hangnemben.

Az ETA híres anarchia-himnuszát koncertjein úgy adta elő, hogy a nyolcszor elismételt egyszavas refrént - magyarosítva - "anarch-híjjának" ejtette. A szöveg magáért beszél, hiszen a minden fennállóval való elégedetlenség érzésének ad hangot:

Felfordulás, anarchia
Az egész világ egy nagy hiba
A példa mindig bizonyítja
Az út vége anarchia.

Vagy vörös vagy, vagy fehér
Az utcákon folyik a vér
Oroszország, Amerika
Egy nagy picsa anarchia.


A CPg hasonlóképpen járt el (Anarchia), de itt a rendszerkudarc harapós bejelentésén túl vágyak is megfogalmazódtak: "Szabad legyek azt akarom / Ne kormányzott hülye barom". A 88-as Csoport kötelező anarchia-dala a '80-as évek középső harmadában - előre haladva a rezsim csődjének nyilvánvalóvá válásában és a spontán gyűlölet mélyebbé fokozódásában - már a nyílt káoszt és a rombolást ünnepelte, méghozzá eképpen:

Párizs, London, Nápoly
Ég már a bombáktól!
Akik még élnek
Többé nem remélnek.


A nem túl meglepő címadó refrén két szóból állt: "Anarchista terrorista". Az anarchizmus antikommunista eszközként való felhasználásán túl a kifejezetten rendszerellenes számok hol allegóriaként íródtak, hol leplezetlen támadások voltak a rezsimmel szemben. Előbbire példa az ETA örökbecsű névadó szerzeménye, amely átütő erővel adott hangot a baszk szeparatisták érzésének, miközben a spanyolországi terrorizmus ünneplése közben egyértelmű volt, hogy a hazai rendszer romba döntésére kell gondolnunk:

Nem tetszik az jó uram, hogy mérgezed agyam
Ezért inkább felnégyellek és elásom magam
A csatornákban lent élünk, a patkányok között
Nem értem, hogy miért vagyok hazámban üldözött!

ETA, ETA, ETA!
ETA, ETA! A feszültségtől szétrobban az agy!

Sokan voltunk s leszünk is, nem számít a kor
Szétrobbantunk mindenkit ki belünkbe tipor
Guernicától Bilbaóig dübörgött a föld
A bombázásra emlékezz, és arra ki öldökölt!


A CPg ehhez képest ismét világosabb volt, amikor a Kádár-korszak hamis optimizmusát és belenyugvó gyávaságát leleplezve ezt énekelte Mindenki tetű című számában:

Hol mindig kék az ég - kék az ég!
Hol mindig zöld a fű - zöld a fű!
Hol nincsenek problémák - problémák!
Ott mindenki tetű - az MNK-ban!

Botrányt, botrányt, akarunk!
Botrányt, botrányt, akarunk!

Hol minden rossz mi új - rossz mi új!
Hol a jólét csendet szül - csendet szül!
Hol az emberek mind némák - mind némák!
Ott mindenki tetű.


Erőteljes politikai parabolaként értelmezhető a Mindent megeszünk, amely a Kádár-korszak hatalmi viszonyaihoz önként alkalmazkodó - cserébe a fogyasztói társadalom szocialista mutációját megkapó - mentalitást állította párhuzamba a levágásra várakozó - addig viszont boldogan dagadó - disznók tudatlan életével:

Legyen moslék, legyen ól
Legyen meleg, legyen hol.

Örülök a világnak
Nem baj, hogyha levágnak.

A gazda okos, nagy ember
Röfögök neki, hogyha kell.


A szegedi zenekar a politikai élet döntéseit úgy figurázta ki, hogy a népet manipuláló legfelsőbb vezetőt is marionettfiguraként állította be Báb vagy című számában:

Királyunk egy báb
Dróton rángatják.
A nép mi vagyunk
Bólintani tudunk.


A rendszerellenes szövegalkotás harmadik megoldása a paródia volt. Ennek eszközével tette nevetségessé az ETA a szovjet partizánromantikát (Timur és csapata), a Kretens Lenint (Előre vörösök!), a 88-as Csoport pedig Kádárék hamis társadalmi felhatalmazását (Vörös Csepel). A leghíresebb szerzemény mégis a CPg átköltése volt (Áll egy ifjú...), amely a balalajkává alakuló nyárfácskáról szóló ismert orosz népdalból készült, a következő szöveggel:

Áll egy ifjú élmunkás a téren
Kommunista szombatról jött éppen.

Dúli, dúli a réten.
Dúli, dúli a réten.

Szobrot képet sematista banda
A munka hőse szerepeljen rajta.


Nem volt nehéz rendszerellenes tartalomként azonosítani a diktatúra mindennapi működését lehetővé tevő mechanizmusok kritizálását, gúnyolását sem, pláne a bátor uszítást ellenük. Az ETA Telefonszámok című UK Subs feldolgozása a lehallgatás paranoiájáról szólt ("Átlátszó kis készülék / a telefonodba szerelték"), míg Rohadt spicli című szerzeménye többek között a megfigyelésről ("mögöttem jön egy alak / Tudom, hogy ez az a pasas / akit rám állítottak") és az üldözésről ("már nem is köszön / Nem is kérdem tőle / mert tudom hogy értem jött"). A QSS és a 88-as Csoport egy-egy propagandáról szóló számot készített, előbbi "rossz, demagóg handabandának", utóbbi "hazug információnak" nevezve azt. A Kretens pedig "ronda, hájas bürokraták, ti illedelmes diplomaták" kezdettel énekelt a szocialista adminisztráció élmunkásairól.

A '80-as évek első két harmadának legérdekesebb szöveg-összefüggései talán mégis azok, amelyek az utópikus szocialista elvek mentén kialakított társadalmi kényszerelvárások és az ezeket kíméletlenül megtagadó-megtámadó alternatívák metszetében alakultak ki. A "szocialista erkölcs", a rendszer unalma, a zsarnokság és a sematizmus elleni lázadás egyfelől ezek leleplezésében öltött testet, másfelől önpusztításhoz, vagy éppen az erőszak pártállami ellenőrzés alóli ki- és elszabadításához vezethetett. Ebből fakadt jó pár szerzemény önkényes, aktívan nihilista textusa, az erőszakot szimbolizáló fegyverek iránti szimpátia gyakori kifejeződése, és a vandalizmus vagy az agresszió megéneklése. A paleopunk generáció a bomlás virágait szívesen öntözte vérrel és alkohollal.

A Kádár-rendszer egyes évtizedei mind jellemezhetőek egy-egy találó kifejezéssel. Míg a forradalom leverését követő restauráció fél évtizede a taktikázás és a megfélemlítés jegyében telt, addig a '60-as évek már az elnyomást jóléttel leplező "gulyáskommunizmus" korának tekinthető. Az 1968-as Új Gazdasági Mechanizmus nevével is jelezte a technokrácia és a bürokrácia szövetségét, amely úgy igazította ki a rendszert (amely persze maga volt a hiba), hogy eközben a politikai szabadság dolgában jottányit sem kívánt előre mozdulni. A '70-es években meghirdetett "hétköznapok forradalmisága" az ÚGM leállítását övező resztalinizációs visszarendeződéstől a válságból válságba való bukdácsolás beköszöntéig tartott. Ezt követte a '80-as évek, amely a kommunizmussal kombinált gulyáságyú helyébe a "fridzsiderszocializmust" iktatta, jelezve, hogy egyszerre történt meg az ideológiai (r)enyhülés és a közkajáldát felváltó magánhűtőszekrény elérhetővé tétele. A Kádár-rendszer utolsó szakasza a bomlás, a politikai elöregedés, a semlegesítés és a sunyi ellenőrzés időszaka volt, amely csendet szülő hamis jóléttel és szürke unalommal járt együtt.

A CPg Mindennek te vagy az oka, a 88-as Csoport pedig az előd nyomában járva Nyárspolgár címmel adta elő a korszak jellemző közegéről szóló, azonos szövegű dalát. A békésen meghunyászkodó, konvencionális életet élő Konformista és az elbukás lehetőségét is vállaló Lázadó konfliktusa ebben nem feloldásért, hanem végső összeütközését kiált, imigyen:

Gyáva vagy, mert tőlünk félsz
Mint egy kispolgár pont úgy élsz
Otthon van a gépkocsi
Az emeletes ház, a pénz.

Szemedet ne takard, a világot nézd
Így nem közénk való vagy
Inkább akkor maradj otthon
Nem hiányzol sehonnan.

Nem ismerlek meg téged
Elkerüllek, feledlek végleg
Eladod magad, hogy könnyen élhess
Inkább ordítok és szemem véres.


Szintén a 88-as Csoport énekelte meg Betondzsungel címmel az egyenlakótelepek egyhangúságát, azoknak a panelrengetegeknek a sivárságát, ahol nincsenek tettek, ahol nem történik semmi:

Letépték a plakátokat
Leverték a zászlót
Csak az emberek maradtak
Egyszerű Kovács Lászlók.
Élünk és meghalunk,
Azt hiszem, ez minden.
Minden igényt kielégít
Ez a betondzsungel!


A zsarnokság által elvárt konformitás, az eseménytelenség és az ébredező ellenállás pedig így szólalt meg Monoton című számukban:

Monoton élet, szabályok, rendszerek.
Az utcákon konfekció emberek.
Itt túl nagy a csend és a nyugalom,
Nem nekem való ez a beszédtilalom.


A QSS előbbieknél sokkal versszerűbb és furfangosabb szövegei ügyesen vegyítették a rendkívül erős képiséggel bíró lírai megfogalmazásokat a plasztikusan nyers valóságdokumentációval. Csak néhány példát erre: "Ezredvégi kőkorszakunk / megépítve betonból" (Külvárosi), "Nem maradt ránk semmi / csak ehetetlen moslék" (El innen), "Vagyok, mivé terveztek / munkaerő portéka / perverzebbnél perverzebb / programoknak játéka" (Nem is), "Bedöglött a század / minden perce halált hoz" (Század). Legjobban mégis a Tetves című Barangó-vers jellemezte a kádári realitásokat:

Tetves szülővárosomban kurva jó az élet
Konfekcióemberek szobája mind sötét.
Műsordoboz zabálja föl a szürke estéket
Békén horkol, elégedett a dolgozó nép.

Lepusztult kis vendéglőkbe hányni jár a lélek
Betompítva pálinkával tervez és rombol.
Éjfél után rendőrjárőr igazoltat, félhetsz
Begazoltat téged is a szokásos kontroll.


A diktatúra kötelező életmódja és a "szocialista erkölcsök" elleni elemi lázadás - amint fentebb írtuk - kétféle irányban fejeződhetett ki: megoldásként kínálkozott az aktív nihilizmus és a(z ön- és) közveszélyes erőszak. A fennálló társadalmi rendszer értékeinek az előbbi alternatíva mentén való megtagadása leginkább az ETÁ-t és a QSS-t jellemezte. Az ETA előadásában volt hallható a címében is rendkívül frappáns - még a Neurotic idején született - Nulladal ("Néha nulla vagyok / Néha meg egy / Nem osztok, nem szorzok / Nekem egyre megy"), de jellemző volt a hidegháborús eseményeket rendre "na és"-sel kommentáló Nemzetközi helyzet fokozódik és a Prostituált vagyok című számuk is. A UK Subs Warhead című híres dalának azonos című feldolgozása az ETA részéről ("Nekem nem kell már semmi / Csak anarchia és tengerpart"), a nukleáris apokalipszis utáni találkáról szóló Randevú ("Háború után találkozzunk / Mondjuk hét óra után. / De a neutron miatt sajnos / Nem lesz nálam virág") pedig a 88-as Csoport részéről adta vissza a haraggá változó tehetetlenség és a dühbe forduló apátia lelkiállapotát. A nihilista hangulat mestere mégis a QSS volt, amelytől sem az önpusztítás, sem pedig kéjelgő romlottság nem volt idegen. A feleslegességről írt Hiába ("Leszarom az alapelveket / Anarchiám magával temet"), a test pusztításáról szóló Nyűg ("Lassú gonddal mérgezem / Halálig facsarom [...] Nem kell pénz és kényelem / Inkább élek részegen"), a kiábrándultságot megszólaltató Hazám ("Agóniánk improduktív / Halálnemünk retrográd"), a lázadást is feleslegesnek érző destrukció ("Mi ellen is lázadnék / Az egész csak egy rossz tréfa / Káprázatos századvég / Spórolhatok moslékra"), valamint a lét elviselhetetlensége ("Megbélyegeztt életünkön / Pohárnyomok pecsétje") már-már filozófiai szinteken fogalmazódott meg. A csontbrigád igazi himnusza mégis a Kocsmatöltelék volt, amely már a végórákról adott hiteles, szomorú, depresszív krónikát:

Kocsmatölteléknek
Jók leszünk talán még
Nekünk ez a kor csak
Történelmi játék.

Kocsmatölteléknek
Kellünk hősi célra
Nekünk ez a kor csak
Történelmi tréfa.

Kocsmatölteléken
Győz az ősi virtus
Nekünk ez a kor csak
Történelmi cirkusz.

Kocsmatöltelékként
Végképp elhasználva
Nekünk ez a kor csak
Történelmi lárma.


A korai '80-as évek punk-életérzésének, vagy inkább viselkedési "kódexének" alapjait a CPg is átütő erővel fogalmazta meg. Emblematikus Primitív bunkó című számukban minden benne van, amiről ekkoriban szó volt:

Primitív bunkó állatok vagyunk,
Félni, rettegni nem akarunk!
Elsőnek mi ütünk, ezt jegyezd meg!
Lehet a mi világunk még szebb!

Nincs itt semmihez semmi közünk,
Nem tudjuk, este hova megyünk!
Unjuk rettentően magunkat
És nem szövögetünk álmokat!


A CPg részéről is megfogalmazódó unalom és a reakcióként felébredő agresszió ok-okozati összefüggésére kiválóan rávilágított a 88-as Csoport Folyjon a vér! című szerzeménye. A kompromisszumoktól mentes szöveg így hangzott:

Ifjúságunk büszke és szép.
Szép ország gyermeke.
Valahogy nem alkalmas
A rá kiosztott szerepre.
Tabletták vagy alkohol.
Semmi szükség érzelemre.
Biciklilánc és garázdaság,
Utcák, terek félelemben!

Folyjon! Csak folyjon!
Folyjon a vér, csak folyjon!


A QSS máig népszerű - az ETA-indulóhoz hasonlóan több punk-zenekar által manapság is feldolgozott - Kézigránát kell című darabja jól illett abba a sorba, amely a militáns viselkedést, a fegyverek iránti vonzódást és a társadalmi béke szándékos felforgatását célozta meg ("Kézigránát kell / Kézigránát kell ide / Elhajítani / Belevágni mindegy mibe"). A 88-as Csoport hasonlóan önkényesen dala (Ha egy pisztolyt kaphatnék) egy egykori táncdal átirata volt. Szintén szimbolikus felvételnek számít az ETA egyik feldolgozása, amelyben a Sham 69 egyik számát ilyen sorokkal énekelték: "Gyerünk, gyerünk, ásd elő a tankot, gyerünk, gyerünk, hozz új világot!"

Anarchofasizmus?


Erdős Péter 1983-as cikkének elején romboló, destruktív, anarchista gyülekezetnek nevezte a punk-mozgalmat, a nyilatkozat végén pedig fasiszta jelenségnek minősítette azt. A paleopunk klasszikusok azért voltak anarchistának és fasisztának is bélyegezhetőek, mert egyszerre hordozták a fennálló rendszer mint szisztéma elleni felkelés és a létező rendszer mint baloldali rezsim elleni forradalom ígéretét. Mindehhez úgy csatlakozott a szintén Erdős által használt "szennyhullám" kifejezés, mint magától értetődő jelző: a kommunista diktatúra szemében a punk életmód és viselkedés olyan ellenkultúrának számított, amely végletesen destruktív volt. Hiszen a szocreál emberképpel minden ponton ütköző punk figurája olyan bomlasztó és romlott alak, amely a "szocialista erkölcsöt", a nyugalmas fogyasztást és a kötelező kollektivitást a neoprimitivizmus, az erőszakkultusz, a leplezetlen nemiség és a vandalizmus esztétikája révén tagadja meg.

"Eltekintve attól, hogy dekadens vagyok, annak az ellentéte is vagyok" - idézte Lukács György Nietzsche Ecce homoját a Nietzsche és a fasizmusban. Részint az itt megfogalmazott lukácsi politikai esztétika-felfogás hatására alakult ki, hogy a "társadalmi haladás" és a realista regényábrázolás mellett hitet tevő balos irodalomkritika nem csak az irracionalizmus és a szubjektivizmus "bűnét" vetette a politikai és stiláris ízlésének nem megfelelő, többnyire jobboldali írók szemére, hanem e szerzőkkel szemben megfogalmazta a "dekadens reakció" és a "fasiszta dekadencia" vádjait is. E bélyeget a költők közül legtöbbször Stefan George, Gabrielle d'Annunzio és Ezra Pound kapta meg, de bőven kijutott a két francia kollaboránsnak, Céline-nek és Drieu la Rochelle-nek, illetve az egykori legionárius Ciorannak is, akinek nem bocsátották meg Nietzsche radikális továbbgondolását (A bomlás kézikönyve). A punk, mint erőszakos és az adott határokat önkényesen áthágó ifjúsági ellenkultúra egy baloldali diktatúrában természetszerűen járt együtt a dekadencia, az anarchizmus és a fasizmus vádjával.

A kommunista-ellenes anarchizmus megértése nem éppen probléma nélküli, nálunk. Magyarországon ugyanis még mindig hajlamosak vagyunk az anarchizmust baloldali eredőjű politikai filozófiának tekinteni, holott az igazság nem egészen ez. Ehhez az egyoldalú beállításhoz járult hozzá, hogy Sükösd Mihály és Bozóki András több változatban és több ízben is kiadott könyvei szintén ezt az olvasatot nyújtják. (Ráadásul a magyar anarchisták - Schmitt Jenő Henrik, Batthyány Ervin - valóban baloldali gondolkodásúak voltak.) Még félrevezetőbb a kommunizmus és az anarchizmus összemosása. A két eszme küzdelmének száz éves történetét ugyanis olyan összeütközések szegélyzik, mint a Bakunyin-Marx vita, a kronstadti matrózlázadás leverése, Mahno ukrán partizánjainak harcai a lenini Vörös Hadsereggel és a spanyol polgárháborúban az anarchisták-szabadmarxisták összetűzései a szovjetekkel, amelyről Orwell is megemlékezett felejthetetlen Hódolat Katalóniának című naplójában. Az anarchia filozófiájának ráadásul létezik jobboldali argumentációja is, amely az angolszász kapitalizmus szabadság-eszménye köré csoportosul és végső forrását az egyén szabadságában leli meg. A XIX. századból ismeretes az angol konzervatív Lord Acton állammal kapcsolatos mélységes pesszimizmusa és a liberális francia közgazdász, Frédéric Bastiat hasonló vélekedése. Ezekre (is) alapozva jött létre az állam-mentes gazdasági szabadságot kidolgozó újosztrák iskola. Az újosztrák, vagy klasszikus liberális szemlélet alapművét (Út a szolgaságba. 1944) megíró Friedrich von Hayek és az objektivizmus filozófiai irányregényét (Atlas Shrugged. 1954) megalkotó Ayn Rand gondolatait vitte tovább anarchista irányba Robert Nozick (Anarchy, State, and Utopia. 1974). Ő és turbólibertárius Murray N. Rothbard tekinthető az anarchokapitalizmus kulcsfiguráinak. Kevesen tudják, hogy a '20-as évek elejének németországi felfordulása idején vallotta magát "nemzeti anarchistának" Helmut Franke, a Jungkonservativ csoport tagja. Az anarchiának más, nem állam-ellenes, hanem az emberi tettek és az akarat szabadsága szempontjából megfogalmazott változata volt az, amelyet a német konzervatív forradalom egykori jeles szerzője érintett: Ernst Jünger Eumeswil (1977) című posztapokaliptikus sci-fi-regényének Anarch nevű főhősével megalkotta a szuverén egyén típusát. Míg az angolszász és a német anarchisták körében jellemzőbb az egyénelvű (azaz jobboldali beállítottságú, individualista) felfogás, addig a francia és az orosz anarchisták az egyenlőség-elvű (azaz balos, kollektivista) változatot vallják. Előbbiek mögött részletes filozófiai alapok állnak, méghozzá az individualista anarchizmus atyja, a német Max Stirner munkája (Der Einzige und sein Eigentum. 1844). Nem mellesleg ő volt egyébként, aki elsőként fordította németre Adam Smith közgazdasági munkáját.

A '80-as évek első harmadának punk-bandáit azonban nem jellemezte a bonyolult filozófiai kérdéseken való rágódás. A szabadság hiánya és az unalmas hétköznapiság a maga természetességével vezetett egy spontán lázadáshoz, amely egyszerre hordozta magán a romlatlan dekadencia, az egészséges nihilizmus és az éltető erőszak minden mágikus jelét.

(Képünkön az 1985-ös Világ lázadói harcra fel című album borítója látható.)
Kulcsszavak: punk, kommunizmus, ETA, CPg