Nagy Feró, a nyolcvanas években valamennyire perifériára szorított Beatrice vezetője mondta róluk később, de még a Kossuth-díja előtt, hogy sokkal bátrabbak voltak, mint ők. A szegedi punkzenekar, a CPg tagjai a nyolcvanas években két évet ültek izgatásért dalszövegeik miatt. Rendes tarajos punkok voltak, nevüknek, szövegeiknek semmi köze nem volt a cigányellenességhez, a nácikhoz, ezt csak a kommunista kultúrafelelősök és újságírók igyekeztek terjeszteni róluk. Viszont annál jobban utálták a rendőrállamot. Most vezetőjük, Benkő Zoltán, vagyis Güzü beszél életéről, zenekarukról egy szegedi lakás konyhájában. A lakás Nagy Zoltáné, Kutyásé vagy Kutyusé, aki a zenekarnak szintén alapítója és dobosa volt. Ő nem akart beszélni, de néha azért közbeszólt, őt is hallhatják a Nirvánia után új podcastjában, amelynek ez a cikk a leirata. Tehát Benkő Zoltán, a szegedi CPg vezetője, gitárosa.
Van három gyereked. Amikor először beszéltél nekik a múltadról, hogy foglaltad össze nekik?
Áronnak hívják a legnagyobbat. Amikor nagyon kicsi volt még, azt látta, hogy otthon gitározok, meg ismernek sokan, odaköszöngetnek, beszélnek hozzám az utcán, ölelgetnek meg ilyesmi. Így jött ez fel. Már akkor beszéltem hozzá, amikor még kicsi volt., és nem az egészet.
A kilencvenes évek elején.
Amikor nem érthette még az egészet. ’95-ben született. Csak úgy részben, hogy apa gitáros volt, így kezdődött. Aztán mikor 10-12 éves lett, hirtelen punk lett belőle. Taréjban akart járni nyári szünetben, díszpunkká változott, teljesen kiöltözött, úgy mozgott nyáron.
Te mit szóltál?
Röhögtem. De mentünk koncertekre is, akkor kifelé fordult. Aztán egy év múlva levette a zöld taréját.
Pedig akkor már nem volt divat.
Nem, ő ezt utólag kapcsolta be magának.
Tudta, hogy titeket ezért le is ültettek?
Mondtuk neki, persze. Érdekelte, hallgatta.
Hogyan magyaráztad el?
Apa játszott egy zenekarban, beszélt a rendszer ellen, emiatt lecsukták a börtönbe.
Készült rólatok Pol Pot megye punkjai címmel egy film. Ott szerepel Áron, és mondod, hogy épp rendőr akar lenni.
Igen, mindenféle akart ő lenni. Az anyukája családjában két rendőr is volt. A szegedi fogdaparancsnok az anyukájának apja volt. Sőt abban a családban benne volt az a Molnár nevezetű politikai tiszt is, egy ezredes, aki minket Szegeden egzecíroztatott, kihallgatott, elvitt minket a tárgyalásig, ő volt a kihallgatótiszt.
Rokon lett. Pedig ez egy százötvenezres város, nem szükségszerű, hogy ez így összejöjjön.
Túl kicsi. De azért én a fiaival találkoztam, a Molnár meghalt ekkorra, de a fiai éltek még. Még jöttek velem a repülőtérre is, siklóernyőzni tanítottam a fiát.
Nem néztek rád gyanakodva, hogy egy börtöntöltelék lett a családban?
A fiai már nem.
Jól benősültél egy ilyen egyenruhás családba.
Csak élettársi kapcsolat volt, de érdekes volt. Áron anyukája abszolút nem szerette ezt az egyenruhás közeget, kilógott, ő volt a fekete bárány a családban.
Akkor lett kettő.
Elváltunk, a többi gyerekem más nőtől van.
Kicsit menjünk vissza a múltba, ’79-ben alapítottad meg, középiskolában, a CPg-t. A nevének semmi köze nem volt a rátok fogott cigánypüfölő gárdához meg ilyenekhez, mert Come on Punk Group volt a nevetek. Rögtön punkként indultatok?
Nem.
Klasszikus rock?
Így van. Először csöveszenekar voltunk, hosszú hajunk volt, meg ilyesmi. Egy évig, azt hiszem, egy műsort csináltunk, ami nem volt annyira punkos, egy pár számot. Utána neveztük át magunkat punknak. De akkor még nem hallottunk élő punkzenét. Vagy tán a szerb rádióban. De angol vagy amerikai punkzenét később hallottunk.
Nem is volt az még olyan távol akkor, elég gyorsan indultatok. A Sex Pistols ’75-ben indult, de csak ’77-ben lettek ismertek. Igaz, New Yorkban akkor már volt egy punkszcéna. Szóval nagyon úttörők voltatok. Vagy voltak más punkzenekarok is itt?
Sehol semmi. Egész más zenekarok voltak itt Szegeden. Akik velünk egyidősek voltak, egészen más zenét játszottak. Rockzenével próbálkozott mindenki. Emlékszem, a Piramis feltűnése idején volt ez, ’80-’81 körül.
De azért az ilyen ízlésű srácok nem piramisosok, hanem P. Mobilos-ok voltak.
Én mobilos voltam, mentem a Mobil után még hosszú hajjal.
Akkor a Spionsról, Molnár Gergelyről nem is hallottatok? Egyébként Pesten sem hallottak, csak egy-két művész értelmiségi. Nekik is ’79-ben volt az elő fellépésük.
Szegedig nem ért le a híre. Meddig játszottak?
Két koncertjük volt, aztán mindjárt ki is kényszerítették őket az országból.
Még szerencséjük volt, hogy nem a börtönben végezték.
Egyébként milyen középiskolába jártál és milyen családból jöttél?
A mi családunk a háború alatt jött át Romániából, erdélyi család volt. Azért emigráltak, mert a románok behívták a nagyapámat munkaszolgálatra, kiküldték a frontra, ahol majdnem meghalt. Magyaroknak nem adtak fegyvert a román hadseregben, hanem küldték a frontra.
Amikor másodszorra behívták, azt mondta, ő többet nem megy ki, mert meg fog dögölni. Szó szerint ezt mondta: nem akart megdögölni. Átszökött Magyarországra. A mamám meg jött a négy gyerekkel utána.
Először Algyőn laktak, aztán meg Hattyastelepre költöztek. Az egy külső része Szegednek, én ott nőttem fel.
Melósok voltak?
Asztalos volt a tatám. Volt nyolc gyereke, én voltam a kilencedik. Ide jártam Szegeden a Déri Miksába, egy gépipari szakközépbe.
A családod rendszerellenes volt, antikommunista?
Tatát ’56-ban még el is vitték. Ő egy Szebisz nevezetű cégnél volt asztalos, ami egy asztalosszövetkezet volt, én is dolgoztam ott egyszer egy nyáron. ’56-ban a tatám felmászott a Szebisz tetejére, és leverte a vörös csillagot. A megtorlásnál elő is vették, de mást nem csinált, ennyit tudtak ráverni. De nem bántották, mert olyan sok gyerek volt, és nem akarták, hogy árvák legyenek a gyerekek, tehát megúszta.
Ő az édesapád?
Nem, ő a nagyapám.
Édesapáddal nem éltél együtt?
Nem is ismertem. Egyszer találkoztam vele életemben. Anyámék összevesztek még a születésem előtt. Ő hódmezővásárhelyi volt. Anyukám, mikor átjött, még csak négyéves volt, itt nőtt fel.
Kérdeztem, hogy milyen volt a szökés. Azt mondta, hogy kukoricaföldön kellett lapítani, és hajladozott a kukorica este, éjszaka, és nagyon félt. A kisebb gyerekeket bealtatózták. Harmincan voltak, és vitte őket egy csempész. Nem szabadott sírni. Egész éjjel így gyalogoltak, lapítottak sokáig. Szólt az embercsempész, hogy na, most lehet menni. Mentek, megint lapítottak egy árokban, aztán megint kukoricásban, és így át bírtak jönni a határon. Ő akkor már négyéves volt, őt is vitték, meg gyalogolt is.
A családból tehát már jött a rendszerellenesség.
Igen. A tatám nagyon utálta őket. A híradóban, amikor megjelentek, csak mondta egyfolytában.
Az iskolád nagyon vonalas volt?
Az. Funkcionáriusok gyerekeivel volt tele, elit iskola volt. Utána nagyon megbántam, hogy oda mentem. Mind főmérnökgyerekekkel meg ilyenekkel volt tele. De nagyon rossz iskola volt, olyan gyetva könyvek voltak, meg hülye tanárok, hogy az katasztrófa. Nem szerettem oda járni.
Elkezdtetek zenélni. Szükségszerű volt, hogy rögtön jöjjön a botrány is? Rengeteg zenekar volt, de nem volt mindegyiknek botránya.
Valahogy egyből belecsaptunk a lecsóba.
Kutyás közbeszól: Így gyorsabban terjedt. A rossz hír gyorsabban terjed. Volt ebben egy kis tudat.
Nyilatkoztátok is, hogy ez egy marketingkoncepció volt részetekről, hogy botrányokkal lesztek világhírűek. Azt mondtad, hogy „volt egy stratégiánk, hogy belőlünk hogyan lesz híres zenekar, botrányokon keresztül. Ez egy ellenstratégia volt, hogy nekimegyünk fejjel a problémáknak.” Szóval ez egy tudatos márkaépítés volt, még ha nem is volt Malcolm McLaren a menedzseretek, mint a Sex Pistolsnak.
Nem fogtuk vissza magunkat, tényleg. Csináltunk plakátokat, tacepaókat meg olyan szövegeket, úgyhogy nagyon gyorsan megtaláltak minket az első komolyabb koncert után.
Minden szövegetek rendszerellenes, politikus volt?
Eleinte nem volt ennyire. A politikába nem másztunk bele akkor. Ilyeneket mondtunk, hogy „Magyarország nagyon csúnya már, Magyarország még most vigyázz”. De láttuk, amiket műveltek a csövesekkel, meg a koncerteken az emberekkel a rendőrök erőszakos fellépését.
Azt csinálták, hogy kábé akkor, mikor személyit kapott az ember 14 éves korban, a rendőrök megpróbálták betörni a tinédzsereket. Emlékszem, hogy rám rontott egy rendőr, megnézett, hogy na, ennek kábé már kell lennie személyijének. Akkor kaptam pár hete, szépen hazavittem, és leraktam. Nem hordtam magamnál, féltettem is, hogy hú, milyen okirat. Rám rontott, hogy van személyid? Mondom, van. Hol van? Elkezdett üvöltözni velem.
Ez csak itt volt, Szegeden?
Szeged hülye város volt. Irtózatosan figyeltek a fiatalokra. 14 éves, tejfölösszájú, kis szerencsétlen tinédzserekre rárontottak. Mindig is féltek Szegedtől. Mindig itt pattantak ki a dolgok, itt voltak tüntetések.
Most is telerakták kamerákkal. Szegeden meg Siófokon van a kísérleti kameraprojekt, ahol arcfelismerő programok futnak a kamerákban. Ha sétálsz, egyből az adatbázis kiírja, hogy sétálsz a Kárász utcán. Telerakták nagyon jófajta, kínai kamerákkal az egész várost úgy, hogy semmilyen bűnözés nincs. Nem indokolja semmi, csak a megfigyelés. Ha valamilyen tüntetés van, nem kell filmezzenek, mert ott van húsz kamera a Kárász utcán.
Tehát elkezdtetek koncertezni.
Annyira nem kezdtünk el, csak volt egy-két koncertünk.
Hogy tudtatok helyszínt szerezni?
Először az iskolában, a Dériben. Az nagyon amatőr valami volt. Utána a Juhász Gyulába mentünk le, a Széchenyi téren, a bíróság mellett lévő művelődési házba. A pincéjében volt valami diszkóest, vagy valami ilyen néven futott heti rendszerességgel. Beszéltünk a klubvezetővel, hogy lehetne-e itt játszani. Mondta, hogy abba a zenés estbe belefér, jöjjünk le, és játsszunk. Lementünk, és játszottunk. Akkor még nem volt híre a CPg-nek. Ezt simán meg lehetett így oldani, hogy nem adta le, hogy itt lesz élő zene, arra gondolván, hogy ez majd fű alatt megtörténik. De ráfaragott, mert ennek elfutott a híre.
Abban az időben ki volt tiltva innen mindenki. Se a Beatrice, se a P. Mobil, se a Hobo, senki nem jöhetett a városba. Ez nagyon vonalas város volt. Iszonyúan ki volt éhezve mindenki a zenére. Híre futott, hogy a CPg játszik. Eljöttek rengetegen. Olyan sokan voltak, hogy dugig tele volt. A felvétel megvan: a színpadon az énekes állandóan mondta, hogy menjenek már hátrább, mert a tömeg beszorított minket a falhoz. Tele volt dugig, kint is. Nem bírtak az autók elmenni az utcán, és ez egyből feltűnt a rendőrségnek. Ha valami koncert volt, a szegedi rendőrök hatalmas készültséggel kivonultak, és veregették az embereket, mutatták az erőt. Itt meg nem volt semmi bejelentve, úgyhogy egyből lett egy vizsgálat.
Akkor már punkok voltatok? Vagy hosszú hajúak?
Akkor, ezen a legelső bulin még nem Aztán hogy ilyen jól sikerült, ilyen sokan voltak, meg is tudtuk dumálni, hogy egy-két hét múlva már nem a pincében, hanem fent leszünk, ahol az Eastnek, ami egy jazz-rock zenekar, volt a koncertje, előttük leszünk.
Elég érdekes párosítás.
Bekevertünk ott is. Ott már ki volt világítva a terem, bent normális polgárok ültek, mindenki hallgatta volna a jazzt, mi meg belerondítottunk. Felrohantunk a színpadra, zsíros kenyeret osztogattunk, ebből is támadt álhír, utólag azt gyártották le, hogy azt mondtuk, hogy most egyetek, mert aztán már nem ehettek. De nem volt ilyen. Osztogattunk belépőjegyet, ami régi harmonika-vécépapír volt, azt letépegettük. A Főnököt beleraktuk egy papírdobozba, és bevittük, azt akartuk, hogy felvisszük a dobozt a színpadra, és ő kipattan belőle. Kiderült, hogy klausztrofóbiás, és nem volt hajlandó behúzni a lábát, úgyhogy nem volt meglepetés. A Bőrt lefestettük, meg mindent teleszórtunk liszttel. Beszórtuk, összebasztuk a színpadot, úgyhogy az East teljesen odalett. Ott egyetemi tanárok ültek a nézőtéren, csak néztek, az asszonyok kiskosztümben mellettük. A Bőrnek egy egyujjnyinál vastagabb lánc volt rácsavarva a lábára, alig bírt járni.
Kutyás: Te meg anyukád dzsörzénadrágjában voltál.
Güzü: Fel voltunk szerelve, de nagyon.
Ebből már egy nagy balhé lett?
Ezután már vizsgálat indult, és utána iskolai kirúgás következett. De akkor még össze sem hangoltunk – vagy volt már hangolás?
Szar zenészek voltatok akkor?
Kutyás: Persze, akkor is.
Güzü: Most se sokkal jobb. Most már legalább behangoljuk, vettem egy hangológépet megint.
Ezután beindult a vizsgálat. Odajöttek hozzánk kamudumával, fiatalnak álcázott nő és fickó, húszévesek, hogy egyetemre járunk, szociológiára, és ez kurva izgalmas, szeretnénk, ha beszélgetnétek velünk, találkozzunk. Találkoztunk. Mondjátok el a szövegeket is, leírták. Találkozzunk már még egyszer, gyertek be. Mondtak egy címet, odamentünk, az volt a KISZ-székház. Ide? Mindegy, bemegyünk. Ki volt írva a nevük réztáblán az ajtóra. Benyitottunk, kiderült, hogy ezek ott dolgoztak. KISZ-funkcik voltak, akiket ránk küldtek. Indítottak egy pártvizsgálatot ellenünk, és a KISZ-t bízták meg vele.
Mi lett a vége?
Az, hogy ez a fülébe jutott az iskolám igazgatójának. Behívatott, és tajtékzott, üvöltött, hogy ebben az országban szél ellen pisálni nem lehet, azonnal vegyen ki az anyám a suliból. Mert ha nem vesz ki, akkor úgy kirúgat, hogy semmilyen iskolába nem vesznek fel. Mondta anyám, hogy kivesz, de akkor estire legalább járhatok ide? Mondták, igen. Kivett, és bement pár nap múlva, hogy beíratna estire, mire mondták neki, hogy itt nincs is ilyen. Tehát viszlát, iskola, kész, kampec.
A Kutyiékat nem rúgták ki, mert már a végén voltatok, nem?
Kutyi: És az csak szakmunkásképző volt.
Güzü: És nem volt olyan köcsög az igazgató.
Kutyi: Bélát is kirúgták.
Güzü: Kiss Antit is, engem is. Utána elmentünk a KISZ-be panaszkodni, hogy mi történt. Utána azok pártvonalon visszaüzentek az igazgatónak, hogy ez elhamarkodott volt. Megjelent egy újságcikk is. Írtak egyet a Délmagyarban. Csöves jelenség, valami ilyesmi, hogy a Dugonics téren tetvészkedik az ifjúság, ilyen dumákat eregetett a cikkben Tanács István. Visszaüzentek az igazgatónak, hogy ez elhamarkodott volt, mert le sem zárult ez a vizsgálat. Ő meg üzent anyámnak, hogy menjen be. Azt mondta, hogy visszavesszük a fiát, de úgysem fog eljutni érettségiig, úgyis megbuktatjuk. De visszaírathatja, ha akarja. Mondtam anyámnak, hogy felejtsük el.
Mi lett, mit csináltál?
Elmentem dolgozni. Még ők, az iskola szereztek nekem munkát, a transzformátor-javító üzemben. De aztán villámgyorsan otthagytam, mert nagyon durva volt. Dioxinos transzformátorokat kellett volna tisztítani Ezek a nagy trafók, amik kint vannak a villanykarókon, egy olajfürdőben úsznak, állandó hőterhelésnek kitéve. Kihúzzák, tartály az alja, abból kiöntik azt az olajat, amiben mondjuk tíz évig benne volt a trafó. Ez az olaj televan dioxinnal. Az egy életveszélyes anyag, az egyik legdurvább méreg. Azt kellett volna csinálni, hogy amikor kiöntik ezt az olajat, akkor te bemászol, és egy gyökérkefével belülről lemosod ezt a dioxinos olajat a tartályról.
Ott nem dolgozott 35 évnél öregebb, mindenki elhullott. Egy hétig voltam ott, aztán mondtam, felejtsük el. Vándormadárrá váltam.
Személyzetisek kedvence. De akkor még tudtatok rendesen zenélni? A rendőrök mikor szálltak rátok?
Körülbelül ebben az időben kezdtek el froclizni. Próbáltunk játszani, és nem nagyon tudtunk. Elmentünk messzebb, Deszkre, nyolc kilométerre, Makóra, Nagyharsányba. És elkezdtünk próbálni. Úgy vontuk ki magunkat az állandó egzecíroztatásból, hogy a próbahelyen voltunk, ott nem basztattak a rendőrök.
Volt valami célotok a zenéléssel? Azt gondoltátok, hogy zenészek lesztek?
Igen. Punk, érted. Játszani akartunk. Elkezdtük komolyabban venni, hogy a suliból is kirúgtak, rengeteg pluszenergiánk volt. Egy héten háromszor a próbahelyen voltunk. Mászkáltunk az utcán, hideg volt, gyerünk a próbahelyre.
De koncert egyre kevesebb volt?
Hét nagyobb koncertünk volt összesen a nyolcvanas években.
Kutyi közbeszól: Nem, 12. Az elmaradtakkal együtt.
Ebben a pestiek is benne vannak?
Mindegyik. Itt, Szeged környékén összesen tán hét volt. Összesen 11-12, de abban benne van minden, a pesti is, négy év alatt.
A kilencvenes években ki is adtátok kazettán a számaitokat. Összeszámoltad, hogy életedben mennyi pénzt kerestél a zenéléssel?
Nem tudom, semmit. A benzinpénzt meg kajapénzt.
Azt tudtátok, hogy úgysem juttok lemezhez.
Várjál, volt itt taktika. Szerbiában a punkot egészen máshogy vették. Ott hagyták, mehetett a tévében, rádióban, lemezeket adtak ki, a nyugatiakat is kiadták. Egész szabad élet volt. Arra gondoltunk, hogy megcsináljuk úgy, hogy ha Magyarországon nem, akkor Szabadkán keresztül majd lesz lemezünk. Franciában adták ki az első kislemezt. Elkezdték nyomni Szabadkán, a slágerlistákra is felkerültünk abban az időben.
Kutyi: Az Omega vagy nem is tudom, melyik, az Edda előtt voltunk?
Güzü: Ott eljutottunk egy szintig, és nyomták a rádióban a CPg-t.
Miközben itt órákon át igazoltattak a rendőrök.
Naponta. Olyan érzéket fejlesztettünk ki, hogy a rendőrt fél kilométerről észrevettük a tömegben. Azt mondtuk, hogy cece, mindig ez volt a titkos jel.
Kutyás: Mint a cecelégy, szemtelen, mindig rád száll.
Güzü: A Gumi találta ki, mert mikor bedugnak a fogdába, miután letartóztatnak, akkor ott álomkórba esel, és az első egy-két napot átalszod. A Gumi azt mondta, hogy ezek a cecék, ha elkapnak, akkor álomkór jön a fogdán. Úgy hívtuk őket, hogy cece, meg azt jól lehet mondani, mint a cica: messzire elhallatszik, de halk szó. Ha ott vannak, akkor mentünk amarra, kerülgettük őket állandóan.
A szüleitek mit szóltak hozzá?
Én akkor voltam 18-20 éves, már leszakadtam róluk. Sokat nem tudtak. Anyukám nagyon pozitív volt. A barátaim jobban szerették, mint engem. Mentek keresni, ha én nem voltam otthon, akkor ott ültek anyámnál, és buliztak. Anyám egy rossz szót nem szólt, védett, dugdosta a dolgokat, tűrte a házkutatásokat.
Házkutatások is voltak?
Mi az, hogy. Évente legalább három. Október 23-át mindig a fogdán töltöttük, már előtte összeszedtek. Akármi történt a városban, egyből jöttek ránk. Betörtek egy óvodába, elvittek minket, és egzecíroztattak, hogy biztos mi voltunk, de csak azért, hogy bevihessenek. Hogy tényleg betört-e valaki, soha nem derült ki. Csak volt egy ok, amiért elvigyenek.
Ezért is indultatok fel Pestre?
Igen. Aztán úgy gondoltuk – teljesen naivak voltunk –, hogy ha felmegyünk Pestre, akkor kikerülünk a szegedi rendőrség látóköréből. De az első hétvégén, amikor visszajöttünk, és már oda voltunk bejelentve, igazoltattak, és meglátták, hogy ideiglenes lakcíme Budapest, akkor egyből leírták. Mire visszamentünk, hétfő éjszaka már jött a helyi, körzeti megbízott.
Kutyi: A Nyugatiba felért a vonat, vittük a dobokat, már a peron mellett elkaptak.
Güzü: A pestiek annyira még nem voltak ránk gyorsulva, de utána villámgyorsan ránk gyorsultak. Utána búvóhellyé nyilvánították a pesti albérletet.
Az mit jelent?
Hogy jöhetnek minden ok nélkül ellenőrizni. Jöttek szinte minden este. De ott nem bújt senki rajtunk kívül.
Aztán elkezdtünk kifogni rajtuk. Azt csináltuk, hogy kinyitottuk az ajtót, kicsavartuk a villanykörtét, és kiraktuk a személyit az asztalra. Verték éjszaka az ablakot, hogy ajtókat kinyitni. Nyitva van! Berontottak, fel akarta kapcsolni a villanyt. Nem ég a villany? Kiégett. Apja faszát éjjel kettőkor kapcsolgassa a villanyt. Személyit! Kint van az asztalon. Nem keltünk fel, hanem feküdtünk az ágyban tovább. Világított a zseblámpával, és nekifogtak jegyzetelni, adták körbe a személyit. Mindenki írta fel, mert nekik penzumuk volt, hogy fel kell írni x embert. Teljesítették.
Miből éltetek? Hogy éltetek Pesten?
Először nem kaptunk munkát, úgyhogy alkalmi munkából. Utcaseprőnek akartunk elmenni…
Kutyi: Sírásónak mentünk.
Güzü: A cinkotai temetőbe akartunk elmenni télen. Sírásónak jelentkeznek? Üljenek le. Egy csávó elkezdte ásni a gödröt, az ablakból néztük, hogy szikrázik a csákány. Egy centit nem bírt leverni. Ez durva, menjünk innen! Kész volt mindenki, hogy több gödröt kell ásni, 1,60 mélyet. Ááá, gyerünk innen! Aztán elmentünk utcaseprőnek.
Volt itt társaságotok?
Nagyon gyorsan. Az egész Budapest a helyi punkokkal. Villámgyorsan beintegrálódtunk. A punk rengeteg havert hozott nekünk. A szakma is hoz egy csomó havert, a punk is hozott.
A nagyok felfigyeltek rátok? A nagyokon a már befutott, de szubkulturális zenekarokat értem. Feróék stb.
A Feróval már előtte összebeszéltünk.
Kutyi: Levél ment neki, hogy kitiltottak Szegedről, hogy nem tudunk játszani.
Güzü: Meg egyszer látott minket valahol, ott volt valamilyen fesztiválon.
Fesztiváloztatok is? Akkor ti igazi nagymenők voltatok.
Voltak punkfesztiválok. Voltunk egy-két helyen, Bagon meg nem tudom, hol.
Hogy lett ebből börtön?
Güzü: Akkor már hét hónapja vagy mennyi ideje laktunk Pesten?
Kutyi: ’82 októberében mentünk föl. Május-június körül a Bélát már lekapcsolták.
Güzü: Akkor már hét hónapja indítottak ellenünk egy titkos nyomozást, utána láttam a papírokból. Aztán legalizálták, nyilvánossá tették, mert ez egy titkosszolgálati megfigyelés volt. Ebbe beletartozott a búvóhellyé nyilvánítás is szerintem, és küldték ránk állandóan a körzeti megbízottat, hogy most ki alszik ott, ki van ott, ott van-e mindenki. Jött rendszeresen, két-három naponta odadugta a pofáját. Figyeltek minket, és amikor elhatározták, hogy elég, akkor nyilvánossá tették, és összeszedtek minket.
Mi volt a vád? Izgatás?
Éppen hazamentem a munkahelyről ebédszünetben, volt egy déli szünet. Csöngettek, kinyitották az ajtót, hogy én vagyok a Benkő Zoli? Mondom, én. CPg-ben játszok-e? Jöjjek be, és kérdeznének pár dolgot. Jól van, akkor felöltözök, hagyja, elég jó lesz. Vegyek fel egy pólót. Egy szál pólóban meg egy szál fürdőnadrágban bevittek a Tolnai utcába. Ott ugyanezt megkérdezték, leírták, legépelték. Közölték velem, hogy nyomozás indult a CPg ügyében, és bebasztak, és hagytak ott egy hónapig pácolódni.
Kutyi: Mi akkor már bent voltunk a Bélával verekedés miatt.
Güzü: Ez az Erdős Péter-buli után volt. Az Erdős Péter-találkozó után.
Mert volt egy számotok, az Erdős Péter, kurva anyád. Erdős Péter a magyar könnyűzene nagyhatalmú ura volt, egyébként egy ’56-os kommunista. De aztán elég jól belesimult a Kádár-rendszerbe.
Egy funkcionárius volt, egy cenzor, a kultúra egyik felelőse, Aczéllal. A párt ökle volt. Írtunk róla egy számot, és egy találkozóra hívott minket. Béla meg a Kutyi elment. Utána, mikor jöttek el erről a találkozóról, kitört egy hacacáré a buszon.
Kutyi: Nem, az előtte volt. Római-parton voltunk, Viktorékkal iszogattunk, bevodkáztunk. Mentünk az Erdőshöz, felszálltunk a buszra, és verekedésbe kerültünk.
Mi volt ezen az Erdős-találkozón? Mit akart, mit mondott?
Kutyi: Nem emlékszem már. Mintha leültünk volna egy meggyfa mellett, egy tisztáson. Be voltam vodkázva nagyon. Voltunk néhányan punkok, ezek meg ketten voltak, vagy hárman. Wilpert Imre volt ott. Kérdezték, hogy mi ez, mit akarunk mi ezzel. Béla meg kiszúrta a táskában a magnót, aztán ennyi. Onnan el is jöttünk, mert így már nem.
Ezután már titeket a Bélával le is csuktak a verekedésért?
Kutyi: Nem sokkal ezután.
Akkor ellenetek garázdaság volt a vád?
Kutyi: Súlyos testi sértés, garázdaság.
Te ezért kaptad az ítélet is, nem izgatásért?
Güzü: Ebből csak pár hónapot adtak neki.
Kutyi: Erre nyolc hónapot kaptam: súlyos testi sértés, garázdaság. De a testi sértés nem állt meg, csak a garázdaság, de ettől függetlenül meghagyták a nyolc hónapot. Utána, amikor bent voltunk, nyolc hónapot voltam előzetesben, nagyjából le is tudtam. Amikor engedtek volna haza, hogy vége a bálnak, akkor jöttek, hogy van itt egy…
Güzü: Berakták a szabadulózárkába őket, adtak civil ruhát nekik, és onnan vitték vissza, hogy van itt még a CPg-ügy.
Kutyi: Vittek át a tolnaiba, és akkor kezdődött.
Güzü: Én is ott voltam, észrevettük egymást, és fütyültük a jelünket.
Vitték őket borotválni, mert ott nem lehet nálad borotva meg olló. Mondták a zárkatársaim, hogy mindenkit idehoznak borotválkozni, mert pont ott volt a fodrász a zárkámhoz közel. Akkor fütyültem végig, Kutyi meghallotta, na, mondom, itt a Vau. Aztán mi össze is tudtunk elég jól beszélni, mert levelet írtunk egymásnak, és kicseréltük.
Azért elég kemény ítéletet kaptatok.
Két évet, egyformán kaptunk mindannyian.
Ez volt a legenyhébb?
Kettőtől ötig ment, azt hiszem.
Számítottatok rá?
Akkor már tudtuk, hogy valami lesz. Nem adtunk elő védekezést. Felolvasták: ezt énekelte? Ezt, ennyi. Miről szól? Próbáltunk ott hablatyolni, hogy erről, arról, amarról.
Volt, amit meg sem mertek kérdezni, bazdmeg. Mikor a Brezsnyevről: „Meghalt a cselszövő, meghalt az állat, a diktátor most már bálvánnyá vált.” Nem is mertek erről beszélni. A rendőrök sem, úgy be voltak fosva tőle.
Kutyi: Azt mondtuk, hogy ezt arra írtuk, hogy legyőztük a rockot. Legyőztük a rockzenét, és az most már meghalt.
Szóval amikor ez így alakult, és láttátok, hogy mi vár rátok, nem gondoltátok, hogy mégis ki kéne inkább szállni?
Hát nem.
És amikor megtudtátok, hogy két év?
Először előzetesben voltunk, Vau most számolgatta, hogy akkor már nyolc hónapja.
Akkor sem bántátok meg?
Most mit bánjak ezen meg?
Kutyi: Bent nem volt jó, de igazából kurva jó volt csinálni, amit csináltunk.
Güzü: Élveztük. Ez volt az életünk. Próbáltunk, vagy harmadik éve a próbahelyeken ültünk, mert ha kimentünk az utcára, hajtottak a rendőrök, most én nem tudok…
Kutyi: Ez jutott.
Güzü: …nem tudom megtagadni magamat, hogy mit bánjak ezen meg. Ez volt a véleményem az egészről. Nem is változott ettől sem, csak nem engedtek Magyarországon.
Nem féltetek?
Mitől? Hogy bántanak a rendőrök? Mondjuk, fenyegettek.
A sittől.
Hát a sitt érdekes volt.
Kutyi: Voltak rémtörténetek, hogy ha átléped a küszöböt, meg kell birkózni a legnagyobbal. Ha felveszed a törülközőt, te leszel a csicska.
Güzü: De nem volt ilyen. Mondjuk gecizés volt, hogy beraktak egy nagy zárkába, de aztán mivel politikaiak voltunk, nem engedtek keveredni a közönséges gyilkosokkal. Beraktak egy politikai részlegbe, ott volt négy zárka, körülbelül 16 ember. Ez a börtönrészlegen volt. A fegyházrészlegen meg volt másik 16.
A Kozma utcában voltatok?
Igen. Ott magunk között voltunk politikaiak, de a munkahelyen keveredtünk.
Ott volt az egész zenekar?
A Takony, a basszusgitáros nem, mert ő nagyon fiatal volt, 14 év alatti. Őt nem csukták le, meg ki is húztuk a buliból. Azt mondtuk, hogy őt úgy vettük fel, nem írt számot, nem is tudott semmit, csak megtanulta a számokat, és csak koncerten játszott. Kibeszéltük a buliból, hogy ne csukják le.
Jó ügyvédetek volt?
Nekem kirendelt ügyvédem volt. Nem volt anyukámnak pénze. A Takonynak a Bárándy volt az ügyvédje, aki miniszter is volt. Azt mondta, hogy egy Zsiguli árát vitte el akkor, annyiba került. De Takony nem is ült, csak előzetesben. Kimentették, meg mi is úgy dumáltunk, hogy ne csukják le.
Kutyi: Valami nyolcezer forint volt az ügyvéd.
Güzü: Akkor háromezret kerestél egy hónapban. Kirendelt ügyvédek voltak. Abban az időben az ügyvéd nem nagyon rúgott labdába politikai ügyben.
A demokratikus ellenzékből Haraszti Miklóst láttam a rólatok készült filmben felbukkanni. Nem szerzett nektek jó ügyvédet az ellenzék?
Gyűjtöttek és adtak pénzt anyámnak, hogy fogadjon egy ügyvédet, de ő nem fogadott, nem tudott ő ilyesmit csinálni. Ez már későn is történt.
Szóval nem volt esély ezt megúszni.
Nem. Bár én még meg is úsztam, mert én voltam végig az elsőrendű, és csak ugyanannyit kaptam, mint a többiek. Nem kaptam mondjuk négyet, ők meg csak kettőt.
A sitt megváltoztatott?
Persze. Az olyan, mint a katonaság, az embernek ott benő a feje lágya. Két részletben ültük le: először hat hónap, aztán a másodfokig kiengedtek, elítéltek, és a másodfok után még egy évet voltam. Két részletben ültem le. Bementem 21 éves koromban a börtönbe, és 24 voltam, mikor kijöttem.
Utána egyből megpróbáltak behívni katonának. Kijöttem, és három hónap múlva anyám kezében volt a behívó, de én nem vettem át. Sikerült kibulizni egy féléves halasztást, hogy a következő behívási periódusban hívjanak, ne akkor. Fél év alatt pedig hamisítottam egy útlevelet, és leléptem a picsába, elmentem az országból.
Kimentél Ausztriába. Az amerikaiak hamar elvittek a lágerből?
Nem, másfél évet voltam Ausztriában.
Szóval kimentél Amerikába, és azt mondtad a filmben, hogy ott lecsúsztál.
Nem csúsztam le. A barátnőmmel mentem ki, és először nem volt hol lakjunk.
Hova mentetek?
New Yorkba. A segélyszervezet előhámozta nekünk Halász Pétert, a színházi embert. Gondolom, segítették őt régebben. Elküldtek hozzá, hogy menjünk Halász Péterékhez, hátha tud segíteni.
Mert a Squat Színház, a lakásszínházuk ott működött.
Igen. Elmentünk, és mondtam nekik, hogy mi a sztori. Meghallgatták, mondták, hogy oké, tudnak segíteni. Van egy ismerősük, egy Puerto Ricó-i csaj, akinek van egy lakása, de átengedi nekünk. Mi belementünk, Manhattan közepén laktunk hatszáz dolláros lakbérért.
Küldözgettek munkainterjúkra is, hogy menjünk ide dolgozni, oda, amoda. A végén kikötöttem egy japán étteremben, mosogató meg kajakihordó voltam biciklivel. Utána le is vették a kezüket rólunk. Két hónapnyi lakbért fizettek, aztán amikor megjött az első fizetési csekk, akkor viszlát.
Egy évig ott voltunk együtt a barátnőmmel, aztán kirúgtak a munkahelyemről. Furcsa volt idegen városban, idegen országban, egyszer csak hirtelen az utcára kerülni. Elég nehezen szereztem ezt a munkahelyet, nem volt egyszerű nyelvtudás nélkül. De akkor egy éve ott dolgoztam.
Akkor már elég rosszul álltunk a barátnőmmel, elhidegültünk. Elhatároztam, hogy nem fogok dekkolni New Yorkban, hanem szétnézek. Mert már amikor megérkeztem, egyből felültem a repülőre, és átrepültem Kaliforniába. Kíváncsi voltam, hogy milyen a túloldal. Ott voltam pár napig a haverjaimnál.
Milyen haverjaidnál?
Más magyarokkal. A lágerban rengetegen voltunk. Vittek sok embert Amerikába, Ausztráliába, az egész világban szétterjedtünk. Kapcsolataink vannak a mai napig több kontinens felé.
Na, megszűnt a munkám, elég trében vagyok a Mártival, akkor elmegyek, és utazok. Találkoztam német csajokkal, akik elhatározták, hogy a 66-os úton végigmennek egy autóval, és betársultam hozzájuk. Szépen átautóztunk Kaliforniába. Ott voltam a haverjaimnál egy ideig. Aztán mint a hobók, tehervonattal visszamentem a keleti partra. Megérkeztem az albérletbe, ahol a Mártit hagytam, de ő már egy másik fickóval lakott ott. Egy-két napig még ott voltam, aztán otthagytam őket. Akkor összeismerkedtem helyi squatterekkel, akik elfoglaltak házakat.
Akkor már nem punk voltál.
Én már a börtön után sem voltam az. Rájöttem, hogy túl könnyen felkínálod magad, hogy a rendőrség basztasson.
Csak ezért?
Ezért is. Meg akkor továbbléptem az életben.
A zenét is untad egy kicsit.
Így van. Rájöttem, hogy ez túl bonyolult így. Akkor elkezdtem mászkálni a demokratikus ellenzékhez, a Krassó volt a haverom. Mindig ott lógtam nála, beszélgettünk. Azt találtam ki, hogy azokkal akarok összeboltolni egy kicsit. Krassó mondta is, hogy tud segíteni, ha disszidálni akarok. Aztán kiderült, hogy lehallgatták, még jó is, hogy nem mentem bele, mert akkor lebuktam volna azzal az útlevéltémával, amit ő tudott. Amit én tudtam, azzal sikerült kijönni. A behívás előtt menekültem.
Egyébként nem mentél volna el az országból?
Szerintem nem. Akkor már rájöttem, hogy körülbelül félévente vannak perek, félévente szállnak ránk. Lecsuktak, leültük a két évet, kijövök, most folytatódik-e ez? Aztán úgy folytatták, hogy megpróbáltak behívni katonának. Ezt eszköznek használták.
Nemcsak engem próbáltak behívni, hanem a haverjaimat is. Például bevonult egy haverom. Meglátta, hogy ott mi van, és kitalálta, hogy őrültnek tetteti magát, és nem kelt fel az ágyból. Körbeállták, üvöltöztek rá, rángatták, aztán elvitték a diliházba. Épp egy megfigyelésen volt egy katonai kórházban, bementünk hozzá elbúcsúzni a disszidálás előtti pár napban. Láttam, hogy ha bevonultam volna, mi lett volna. Nem kértem volna én abból. Rosszabb volt, mint a börtön.
Vissza Amerikába. Hol tartottunk?
Elmentem egy squatba. Amikor a Mártival összevesztem, akkor egy ilyen házba be bírtam költözni. Ott volt egy lakásom. Ez egy kommunális hely volt, nem a te lakásod volt, csak amíg benne laktál. Pár év után, mikor újra elkezdtem utazgatni, amikor elmentem egy hónapra, visszajöttem, és már más lakott a lakásomban.
Akkor nem csúsztál le.
Ahhoz képest, ahogy a többiek, nem. Nem utcán laktam. Volt, amikor elutaztam, Amerikát hatszor jártam meg oda-vissza, Mexikóban is voltam, és Kanadában is.
Miért jöttél haza? Küszködtél nagyon odakint? Meg tudtál élni?
A sqatban kitűnően elvoltam.
Dolgoztál?
Nem sokat dolgoztam. Közösségi konyhákra jártunk.
Árultál?
Nem foglalkoztam kábítószerrel.
Itthon sem drogoztatok?
Csak füvet szívtunk. Itt, Magyarországon már nem szívtam. Ott kint szívtam inkább.
Akkor a klasszikus punksztereotípia, hogy ezek lakótelepi szipus gyerekek, rátok nem volt igaz?
Lakótelepi voltam, az tény, itt, Szegeden, meg a sziput is kipróbáltam. De nem voltunk ráállva. Csak kipróbáltunk mindent ott kint is. Tízen mentünk ki ezzel a módszerrel.
Ezzel a hamisítóval?
Igen, amire megbukott az egész, és akkor lezárták. De közülük szinte mindenki anyagos lett. Ott tarolt a kábszer. Könnyebb volt szerezni heroint meg kokaint meg speedet meg füvet, mint sört.
Te hogy úsztad meg, amikor mindenki anyagos lett a környezetedben? Te miért nem lettél az?
Nekem ez nem jött be valamiért. Kipróbáltam. Ez ilyen, jó, isten áldja, fakereszt. Nem szoktam rá, ők meg rászoktak: még egyszer meg még egyszer, és utána beleragadtak, tudod.
Csak füveztetek.
Azt sem nagyon. Én nem vettem füvet. Néha megkínáltak vele, akkor beleszívtam.
Akkor miért jöttél haza?
Én úgy mentem el ebből az országból, hogy ide soha többet nem tudok visszajönni. Elítéltek a távollétemben: útlevél, közokirat-hamisítás. Soha nem voltam külföldön, kimentem külföldre, hátat fordítottam a szülőhazámnak.
Utána rájöttem, hogy amikor kimész külföldre, az egy kurva nagy pezsdülést ad lelkileg. Nem aludtunk. Mit csináljunk? Semmit, csak sétáljunk. Emlékszem, első nap megérkeztünk, éjszaka kimentünk Brooklynba, mászkáltunk az utcákon, néztük, hogy ez olyan, mint a filmekben. Másnap bementünk Manhattanbe. Mentünk 27 kilométert a betonon úgy, hogy ínhüvelygyulladást kaptam a lábamban a gyaloglástól. Rájöttünk, hogy itt nem kell csinálni semmit, elég csak bámulni, mert kurva jó. De ez csak fél évig tart. Egzaltált állapotba kerülsz ettől az új közegtől. Utána rájössz, hogy ezek is hétköznappá válnak. Megtanulsz végül angolul. Jön egy hullámvölgy, egyéves, de az eleje nagyon jó. Rájössz, hogy itt be lehet kurvára pezsdülni. Teljesen belemerülsz egy idegen közegbe, ahol a hétköznapok nagyon érdekessé válnak egy ideig. Ezt kurvára élveztem.
Utána elmúlt, jön, hogy meg kell küzdeni mindenért, meg kell tanulni a nyelvet. És öt év múlva rájössz, hogy olyan lettem, mint az amerikaiak. Visszatértek a hétköznapok, rutinból. Semmi sem történik. Mondtam, hogy ez meg már tök olyan, mintha Magyarországon lennék, csak lett egy másik hazám. Megszoktam, aztán megszöktem.
De azért ha itthon szocializmus maradt volna, nem jöttél volna haza, nem is jöhettél volna.
Nem. És sokáig küzdöttem, engem csak ’93-ban engedtek haza.
Három évvel a rendszerváltás után?
Így van. Küzdöttem a BM-mel, írogattam a leveleket nekik.
De hát ti kárpótlást is kaptatok az ítéletetek után, mert politikaiak voltatok.
Igen, és el is törölték, semmissé nyilvánították, utána adtak kárpótlást. De szerintem direkt tartottak távol még három évig, hogy ne szóljak itt bele semmibe, ne pattogjak itt.
Milyen volt hazaérkezni?
Nagyon érdekes. Az volt az első kép, hogy ülök a stopos kocsiban, mondja a csávó, hogy ez már Magyarország. Iszonyú sötét volt. Éjszaka volt, egy villanykörte világított egy kocsmát, és ketten verekedtek, két tökrészeg bokszolt. Bazmeg? Ez Magyarország? Nagyon sötét, amikor kívülről bejössz.
Na jó, de azért csak örültél: itt voltak a haverok meg anyád.
Nem olyan egyszerű azért hazajönni. Újra kultúrsokk, újra meg kell szokni, jó fél év, egy év, mire visszarázódsz. Nem Hawaii, ne képzeld azt.
Hoztál sok dollárt.
Húsz dollárt. Anyámnak megmondtam, majdnem sírva fakadt. Öt év után jöttem vissza, aztán még visszamentem utána még egy évet.
Meló?
Igen. Mikor már gyerekeim lettek, visszamentem. Akkor dolgoztam. Elmentem Floridába, és ott hőszivattyúkat csináltunk.
De az asszony és a gyerek nem jött, aztán itt üljek, küldjem haza a pénzt, ő meg ott ül, és nem látom a gyerekemet? A gyerek ki is akadt, pici volt még Áron fiam. Akkor visszajöttem a fenébe. Azt utána meg elváltunk.
Itthon miket csináltál? Miből tudtál megélni? És most miből élsz?
Gipszkartonszerelő voltam, amikor visszajöttem. Azt csináltam kint is.
Az kint nagy biznisz.
Igen. Az Áron gipszkartonszerelőségen nőtt fel, vagy abból a pénzből.
Utána kéményseprő lettem. A mai napig az vagyok. Huszonvalahány éve kéményseprő. Mester lettem, az egész ranglétrát végigmásztam. Már öreg melós vagyok, törzsgárdatag a cégnél. Most már nem is kéményseprek, hanem boltban dolgozom, kéményalkatrészeket árulok meg tanácsokat adok. Jönnek, és kérdezgetnek az emberek. Ott jó helyen vagyok, mert tudom mondani a kéményseprőrészt is meg az eladást is.
A zene teljesen abbamaradt?
Gitározgatok, de zenekarom nincs. Kéne valami zenekar is.
Amikor a filmet csinálták rólatok, akkor nem úgy volt, hogy nekifuttok megint?
2000-ben neki is futottunk.
De az interjúkból az jött le, hogy nem voltatok olyan lelkesek.
Elmúlt ez már. Én egy évig mentem velük, aztán megszületett a kisfiam, és abba is hagytam. Meg már nem volt az. Tök más volt. Ez már nosztalgia lett.
Amikor Demjén Ferenc 75?
Körülbelül. Nem volt kedvem már karácsonykor meg újévkor meg hétvégén játszani. A családot nem láttam. Dolgoztam egész héten, hétvégén meg utaztunk a zenekarral. Ráadásul aprópénzért, még pénz sem volt benne. Meguntam. Nem mentem tovább.
Ti még csináltátok?
Kutyi: Csináltuk még pár évig, 2004-ig.
Güzü: Én 2000-től 2001-ig, ők meg még pár évig mászkáltak vele.
Hány embert tudtatok a legtöbbet behozni?
A Szigeten ameddig a szem ellátott.
De nem nagyszínpadosok voltatok.
Nem tudom, milyen színpadon voltunk, valami rádiónak a színpadján. Annyi ember volt, ameddig elláttál.
Johnny Rotten nagyszínpados volt.
Gondolom.
De csak délután 5-kor.
Most tartottunk egy kis szünetet a felvételben, és közben a makói Continental gyár sztrájkjáról dumáltunk. Arról jutott eszembe, hogy ti mindig is anarchistának vallottátok magatokat. Most is így gondolod?
Képzett anarchista nem vagyok. Kint olvastam Bakunyint meg Kropotkint, meg ott volt egy anarchista hely, amit béreltek a helyi anarchisták. Orosz anarchisták voltak, akik kivándoroltak. Oda lejártam.
Hogyan változott a világról való gondolkodásod a nyolcvanas évek eleje óta?
Én úgy gondolom, hogy az egésznek a titka az, hogy az ember hogyan akar együttműködni a másik emberrel. Az anarchiának is ez a kulcsa, amit az anarchisták nem ismertek fel szerintem.
Hogyha az ember saját magát megreformálja, és együtt akar működni a másikkal, elviseli a másikat, a hülyeségét is lenyeli, akkor megy előre a világ. Ha neked erős véleményed van, amit tűzön-vízen keresztül viszel, vered a vasat, és azt tartod, az nem sok mindenre vezet.
Azért ez nagyon nem punkgondolkodás.
Nem punk. Tovább kell lépni szerintem. Én egy kommunában laktam, egy foglalt házban. Láttam a problémákat, hogy mi volt ott: kábítószer meg az erőszak uralkodott.
Rájöttem, hogy emberen múlik, hogy ki akar így élni, meg mit ad ezért. És mit lehet csinálni? Ez elég messzire elvezet. Lehet itt boldogan is élni, ha nem kötődsz semmihez az égvilágon szerintem.
De a Continentalt melósszemmel nézted.
Én is melós vagyok. Tudom, hogy Magyarországon nulla érdekképviselet van. Akármit károg itt a politika, az ellenkezője folyik. Mi volt a legeslegelső Orbánnak? Nekiment a Munka törvénykönyvének, és minden jogot felszámolt belőle. Most már ott tart, hogy sztrájkolni sem szabad. Ne vicceljünk már.
Nem a zene érdekel valójában, hanem a politika, mondtad 2000 körül. Többet változtál az elmúlt húsz évben, mondjuk amióta a film készült rólatok, mint az előtte levő húszban?
Mindenki tanul, nem? Aki 18 éves marad, ott megreked, az nem nő az életbe. Próbálunk dolgokat, azon tanulunk, aztán továbblépünk, rájövünk, hogy mekkora hülyék voltunk, mert ez tényleg sehova sem vezet.
Hülyék voltatok akkor?
Nem, az emberi fejlődésről beszélek, így fejlődik az ember. Továbbléptem, de én azért punknak vallom magamat. Zeneileg abszolút punkot gitározok. Bár most már mást is.
Melyik számotokat szereted a legjobban? Van olyan, amit egyáltalán még most is szeretsz?
A Disznódalt, meg a többit is.
Nem untad meg?
Nem játszom olyan sokszor.
A szabadidődben milyen zenét hallgatsz?
Mindenfélét. Punkot is. A punk egy energiazene. A mai napig, hogyha akarom, berakom, aztán feldob.
Mikor érezted legjobban magad Magyarországon?
Hatodikban a nyári szünetben elvesztem teljesen. Egyszer csak kiderült, hogy két nap múlva szeptember lesz, és nagyon rosszul lettem. A gyerekkorban az volt a legjobb. Azon kívül? A punkidőszak alatt is kurva jó volt. Mentünk valahova, a zenében bíztunk, hogy ez majd vezetni fog valahova. De aztán rájöttem, hogy ez egy hiábavaló álom volt, nem mennek itt ilyen egyszerűen a dolgok Magyarországon, hogy csinálsz egy zenekart, és azzal jutsz is valahova.
Én úgy gondolom, hogy amikor valamit csinálsz, egy zene három évig él. Utána jön valami más, vége van. Úgy gondolom, hogy a punk is addig élt. Aztán jön valami frissebb nála.
Most mi az adekvát zene neked?
Meghallgattam ezeket az újakat, amiket kikiáltottak jónak, frissnek.
Ezeket a rapcuccokat?
Ilyesmi. Nulla. Nekem ez abszolút nem tetszik. Ez nyafogás, nyikogásnak tűnik. Lehet, hogy az öregeknek ugyanígy nem tetszett a punk abban az időben. Én már túlnőttem a zenén. Találtam ennél érdekesebb dolgot.
Mit?
Épp azt, amiről beszéltem neked. Hogy elmentem oda, és egy pezsdülést éreztél mentálisan, és nem kellett érte semmit csinálni. Tehát lehetséges egy egzaltált állapotot előidézni drogok nélkül is.
De megtértél?
Meg lehet csinálni valláson keresztül is. A vallás ezt csinálja. Mit hívunk megtérésnek? Próbálok becsületesen élni, normálisan – kurva nehezen sikerül. Sehol se tartok ebben. Kipróbáltam azt is, hogy elmenjek hétvégén templomba.
Ezt az önépítést csinálod?
Így van, ezzel foglalkozom.
Mik a fogódzóid, a mankóid? Kik a mestereid, a tanítóid?
Az egész. Buddhizmust is olvasom, iszlámot is, mindent. Ezek a tanítások mennek körbe-körbe a földön. Mindig fedeznek fel újabb dolgokat. Ez a kezdetektől így van. Az iszlám is már hozzátett olyanokat, ami a kereszténységben nem volt. A buddhizmusban is van egy csomó olyasmi, ami a taoizmusban még csak bimbózóan volt benne. Itt nem az van, hogy Isten megadta a keresztényeknek a tanítást, mindenki más meg pogány. Ez egy akkora baromság, hogy világít. A megvilágosodás folyamatosan jön. Mindig fedeznek fel, egyre jobban nyílik ki ez a dolog. Aki mást bármi módon lenéz, hogy az egy hülye tanítás, az nem érti.
Akkor a te hited ilyen vallásos crossover?
Nem a vallásokból gondolkozom én, hanem személyes tapasztalatból. Amikor este tényleg nincs semmi, akkor inkább bekapcsolom és hallgatok egy buddhista tanítást, vagy hallgatok, vagy elolvasok egy keresztény valamit. Az megcsinálja a napomat, ha olyat hallok.
Aztán rájöttem már arra is, hogy hallgatni olyan, mint amikor más tehenét számolod, hogy de gazdag vagyok, és számolod a gazdag ember tehenét. Ennél sokkal többet ér, ha elmész, és sétálsz egyedül egy nyugodt helyen. Csak tudod, azért gyerekekkel az ember szülő. De most már a két nagy kirepült. A kicsike még 12 éves, de ott is egy pár év múlva örülök, ha felveszi majd a telefont. Egyre több időm van magamra, és ezt próbálom normálisan úgy kitölteni, hogy az az én hasznomra is legyen, meg a világ hasznára is. Nem magadról van itt szó.
Meggazdagodni sosem akartál?
Nem érdekel annyira. Az a lényeg, hogy ne legyen hiány pénzből. Ne legyen az, hogy semmire sem jut.
Sokszor volt ilyen, hogy hiány volt?
Mikor Pesten laktunk, az kegyetlen volt. Éheztünk, mikor felköltöztünk. New Yorkban a squatban gyakorlatilag nem dolgoztam, öt év alatt háromszor vagy négyszer, soha nem volt pénzem. Amikor dolgoztam, akkor sem kerestem semmit. Egyszer volt, hogy elmentem dolgozni három hónapig, és azon gondolkoztam, hogy most vegyek egy világ körüli repülőjegyet, vagy visszajöjjek, és találkozzak anyámmal, akit öt éve nem láttam. Inkább visszajöttem, Görögországon keresztül feljöttem Szabadkáig, anyám kijött, és találkoztam vele. Három hónap munkából ezt megcsinálhattad Amerikában.
A punkszakaszod ebben az önkereső folyamatban van benne?
A punkot teljesen ugyanúgy elfogadom, mint akkor. Ezzel semmi probléma nincs. Meg nem volt és nincs is senkivel. Sőt! Amikor az embert elkapja az ihlet, az egy ihletett szakasz. Meg ha hisz valamiben, az pluszenergia, meg mikor mész előre valamiben, az egy túlvilági erő. Ez kevés embernek adatik meg.
Ez a spiritualizmus, foglaljuk így össze, mikor erősödött fel benned?
Amikor az ember először próbálja ki az anyagokat, akkor jön rá, hogy vannak megváltozott tudatállapotok. A tudatod, amiről idáig úgy gondoltad, hogy egy bebetonozott, örök valami, meg is tud változni. Az már egy fény különben.
Csak ez tud rombolni is. Rengeteg vallásban ottvannak a drogok is, ahogy a kereszténységben a bor. A dél-amerikai indiánoknál erős anyagok, gombák vannak, az egész vallás a gomba körül szerveződik. Próbáltam az anyagokat beintegrálni. De az egy túl hirtelen váltás, hogy utána visszatérsz a hétköznapi tudatállapotba. Nem tudod ezt a kétfélét összehozni. Vagy át kell adnod magad teljesen annak az anyagnak, és örök életedre elfogadni, hogy te abban benne vagy, és azt csinálod, de szerintem ez nem járható. Ha ezt valaki esetleg meg tudja csinálni, az oké, de én ezt nem találtam járható útnak.
Bemész dolgozni, hazamész?
Nem is dolgoznék akkor. Ha elmerülsz igazán egy tudatváltozásban, akkor nem dolgozol, nem tudsz dolgozni. A szerzetesek azért vándorolnak.
Az az ember mélyen kattog, mert az egy kattogásszerű valami, egy tudatváltozás, mint egy őrület, csak kontrolláltan mész keresztül ezeken a más mezőkön úgy, hogy nem vagy beteg. De az nem tud dolgozni a pénzért. Nem tud menni és dolgozni. Lehet, hogy tud, de én nem láttam ilyet.
Buddha azt mondja, hogy aki belsődlegessé teszi az ő vallását, az lépjen ki a háztartó életből, legyen szerzetes, és kolduljon, éljen a többiekkel. Meg is határozta, hogy mikortól. Nem szabad elsőre belemenni, hogy én most már szerzetes vagyok, de csak névlegesen vagy, mert akkor károdra válik.
Sok mindent látsz másképp, mint a nyolcvanas években?
Most tapasztaltam, milyen a család.
De akkor a szabadság már nem hiányzik annyira, mint akkor? Hiszen már sokkal inkább befelé fordultál, nem izgat annyira, ami kint van, nem?
Szerintem a szabadság muszáj. Mit csinálnak a kínaiak? Nagyon is jó, hogy itt szabadság van. Itt nagyon rossz lenne, ha egy olyan valami visszatérne, mint az. A szabadság, az kell, bassza meg. Itt a népnek kell hatalmat adni, szerintem minél jobban. Aztán meg képezni kell őket. Tehát ne egy buta népség legyen, akit meg lehet vezetni, mert abból baj van.
Forrás: Szabad Európa