Az egyik legérdekesebb lehetőség a kloroplasztiszból olyan szignálokat küldeni a sejtmagba, amelyek a kloroplasztisz elektrontranszport-láncának működésével kapcsolatosak. Mivel ez egy lineáris elektrontranszport-lánc, az egymást követő komponensek redukálják a következő tagot, miközben ők maguk oxidálódnak. Az egész lánc működésének alapja, hogy az egymást követő redukciós lépések kb. azonos sebességgel kell, hogy kövessék egymást, más szóval, az elektrontranszport-láncban egy egyensúly alakul ki, ami stacioner elektron-áramlást hoz létre. Végül is a fotoszintetikus apparátus egésze ezen a stacioner egyensúlyon múlik. Ebben a láncban nem lehet sem több redukált tag, sem több oxidált tag, mert akkor az elektronok áramlása már nem lesz optimális. Ezért, az elektrontranszport-lánc oxidáltsági/redukáltsági állapota az egész fotoszintetikus apparátus működésének az alapja. Nem meglepő tehát, hogy az elektrontranszport-lánc redoxállapota a sejtmagba irányuló retrográd szignálok egyik fontos forrása. Különösen a két fotoszisztéma között működő, és a proton elektrokémiai potenciál-különbség felépülésésben is vezető szerepet játszó plasztokinon (PQ) „pool” redukáltsága az a tényező, ahonnan a sejtmagba irányuló szignálok elindulnak.