A szekretált jelmolekulák hathatnak az őket termelő sejtektől igen távoleső, a szervezet más szerveiben ülő sejtekre, de hatásuk lokális is lehet, amikor csak a jelet adó sejtekkel közvetlen szomszédságban levő sejtek működését befolyásolják. Ez utóbbi kommunikációs mechanizmust paracrin kommunikácónak nevezzük. Ilyenkor a jelmolekulák nem jutnak el messzire, a szomszédos sejtek megkötik őket. A feleslegben levőket pedig az extracelluláris tér proteinázai igen gyorsan lebontják, vagy a matrix inaktiválja őket.

A szinaptikus szignalizációban a célsejt nagyon távol is eshet a jeladó idegsejt sejttestétől, de az axonok gyakolatilag egészen a célsejtekig viszik a jelmolekulákat (amiket itt neurotraszmittereknek nevezünk). A neurotranszmitterek szintén csak nagyon kis távolságban hatnak, csupán a szinaptikus résen haladnak át. A szinaptikus jelátvitel molekuláris részletei az idegélettan keretében kerülnek ismertetésre.

Az endocrin típusú jelátvitelben a jelmolekula a termelődési helyétől távol hat és a célsejtek a szervezetben sok helyütt, akár szétszórva is lehetnek. A szignálmolekulákat hormonoknak nevezzük. A vér (testfolyadék) közvetítésével elvileg a szervezet minden sejtjéhez eljutnak, de csak azokra hatnak, amelyeknek van megfelelő receptoruk az adott hormonra. Az endocrin válasz lassabb, mint a neurális, a hormonok felhigulnak a testfolyadékban, a neurotranszmitterek nem, a szinaptikus jelátvitel irányított, az endokrin nem az.

3. ábra A paracrin, szinaptikus és endocrin jelátviteli mechanizmusok vázlatrajza