Egy soksejtű szervezetben egyszerre, egyidőben valószínüleg sok száz jelmolekula hat. Ebben a bábeli zűrzavarban a sejteknek el kell igazodniuk és szelektív, specifikus választ kell adniuk annak megfelelően, hogy milyen tulajdonságai, saját működései vannak. Az eligazodást a jelek sokaságában természetesen nagyban megkönnyíti, hogy (ahogy korábban láttuk) egy sejt csak azokra reagál közülük, amelyekre receptorai vannak. Azt pedig, hogy egy sejtnek milyen a receptorkészlete, a sejt fejlődési, differenciálódási útja, sorsa határozza meg. Általában azt mondhatjuk, hogy minden sejtnek (sejttípusnak) van egy jelrendszere, amelyre differenciálódással, egy másikra osztódással, egy harmadikra pedig egyszerű túléléssel reagál. Ha a sejtet semmiféle jel nem éri el, akkor arra a saját, „öngyilkos programmjának” (apoptózis) aktiválásával válaszol és elpusztul.

5. ábra A sejtek reakciója különböző jelmolekula együttesekre és a jelek hiányára

A sejtek reakcióképessége tehát elsősorban attól függ, hogy milyen a receptorkészletük. Másodsorban attól, hogy e jeleket milyen módon „értelmezik”, azaz a jelek milyen reakciókat váltanak ki bennük. Egy jelmolekula eltérő válaszokat indukálhat a különböző sejttípusokban. Pl. az acetilkolin a vázizmokban kontrakciót, a szívizmokban relaxációt vált ki. Ennek az az oka, hogy a két szövetben két különböző acetilkolin receptor talalható meg. Az is előfordul, hogy két különböző sejttípusban ugyanazon receptor fogadja ugyanazt a szignálmolekulát, mégis eltérő válasz indukálódik bennük. Pl. a szívizom és a mirigysejtek acetilkolin receptorai megegyeznek, mégis a szívizom elernyedéssel, a mirigysejtek váladékelválasztással válaszolnak.

6. ábra A jelmolekulák különböző receptorokon más-más reakciót válthatnak ki, és azonos receptorokhoz kötve, sejttípustól függően, eltérő válaszokat indukálhatnak.