Takács Tibor: Botrányt akarunk!

Takács Tibor: Botrányt akarunk! – Rágalmak a CPG és a magyar punk mozgalom ellen

Takács Tibor: Botrányt akarunk!
Takács Tibor: Botrányt akarunk!

A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat fejesei a 70-es évek második felére kimondva-kimondatlanul három csoportba, azaz a három “T”-hez sorolták a magyar könnyűzene művelőit. A képviselt műfajtól függetlenül támogatott, tűrt és tiltott kategóriák lefelé könnyen, felfelé annál nehezebben voltak átjárhatók.

A 70-es évek legvégén pedig az új hullám farvizén a legvidámabb barakkba is megérkezett a szennyhullám. A punk és az oi muzsikák “gyűjtőneve” lényegében ideológiai háttértől függetlenül összemosta a szocialista erkölccsel és – a CPg esetében – annak képviselőjével szemben bármilyen kritikát megfogalmazó tinédzserek zenéjét. Nem kell hozzá önjelölt rocktörténésznek lenni, hogy az ember a három “T” szerint kategorizálja ezeket a fiatalokat. Takács Tibor Modern Magyar Történelem sorozat keretében megjelent kötete erre a néhány évre koncentrálva vállalkozik arra, hogy feltérképezze a szennyhullám hazai gyökereit, illetve azt, ahogy az államhatalom nemes egyszerűséggel eltaposta azt a néhány pellengérre állított tizen-huszonéves srácot, akik “nyíltan” szembehelyezkedtek a szocialista erkölccsel.

A Botrányt akarunk! borítóján a szennyhullám három emblematikus alakja, a közellenségnek kikiáltott szegedi CPg együttes tagjai szerepelnek; a kötet tehát akár a zenekar története is lehetne… Takács Tibor azonban ennél tovább ment, és egy korrajzot tár az olvasó elé. Elég a kötet végére lapozni ahhoz, hogy megállapítsuk, komoly kutatómunka áll a leírtak mögött. A könyv minden olyan legendára igyekszik választ adni, amivel az évtizedek során a zenekar kapcsán összefuthattunk, az ártalmatlan zenekarnév félreértelmezése, tudatos félremagyarázása csak egy ezek közül, de a szerző többek között kitér a csirkedarálós sztorira is.

Az ügyeletes popcézár, Erdős Péter a neki címzett dal révén találta meg magának a CPg-t, akiket akarva-akaratlanul sikerült egybemosnia a skinhead ideológiával, ehhez elegendőnek bizonyult egy közös fellépés a Mosoly (Mos-oi) zenekarral, a hozzáértők pedig nem tudtak és feltehetően nem is akartak különbséget tenni a két együttes között. Mint tudjuk, mindketten megkapták a “magukét”, de az igazi balhét a CPg vitte el, a rágalmak pedig tartósan rajta is ragadtak a zenekaron. A Botrányt akarunk! tehát nemcsak a CPg, hanem a korai magyar, elsősorban budapesti punk mozgalom hiteles története a korabeli források alapján.

A kötetben a két főkolompos mellett hosszabb-rövidebb gondolatsorok erejéig szó esik a Spions, az Auróra, a Kretens, az ETA, sőt még az R-Go zenekarokról is. Az időrendben felgöngyölített sztori számomra legérdekesebb részei az 1978 és 1984 közötti időszakot taglaló fejezetek. A szerző elsősorban az államhatalom szemüvegén keresztül láttatja az eseményeket, de a közemberek gondolatai is helyet kapnak, még ha az utóbbi források fenntartásokkal is kezelendők. A könyv kapcsán egyetlen hiányérzetem van, melyet egyébként maga a szerző fogalmazott meg; a záró gondolatsorban emlegetett CD melléklet a CPg kapcsán valóban rávilágíthatna a korabeli államhatalom által generált csúsztatásokra, ferdítésekre, szándékos félremagyarázásokra, koholmányokra.

Aki átélte a korszakot, feltehetően könnyen fel tudja venni a könyv fonalát, de néhány személynév (Erdős Péter, Sebők János, Wilpert Imre…) tisztázása után a később érkezettek is különösebb nehézség nélkül kapcsolódhatnak a roskadozó szocialista popkultúra utolsó évtizedének a CPg szemszögéből írt krónikájához!

 

Scroll to Top