Az eukariota sejtek összetett belső vázzal rendelkeznek, mely három komponensből áll: a mikrotubulusokból, az aktin fonalrendszerből és az intermedier rostok hálózatából. Míg a mikrotubulusok és aktinfonalak minden eukariótában megtalálhatók, az intermedier filamentumok citoplazmatikus formái egyes csoportok (pl. rovarok) sejtjeiből hiányoznak, míg néhány szövetspecifikus változatuk csak gerincesekben fordul elő. Bár a “váz” elnevezéshez statikus, merev struktúra képzete asszociálódik, a sejtváz valójában dinamikus, állandóan átalakuló, a változó körülményekhez gyorsan alkalmazkodó hálózat.

A vázrendszer szerepe sokrétû: meghatározza a sejtek alakját, rögziti helyüket a szöveti strukturákban, de lehetõvé teszi mozgásukat is, fenntartja a sejt belsõ rendezettségét, befolyásolja, irányítja a sejten belüli anyag- és organellum áramlást, a kromoszómák mozgatását és a sejt kettéválását az osztódás során. A három komponens szerepe e funkciók megvalósításában részben átfedő, részben megfigyelhető specializálódás is: az intermedier filamentumok elsősorban mechanikai szilárdságot kölcsönöznek a sejtnek, a mikrotubulusokhoz kapcsolódnak a sejten belüli transzport folyamatok, míg az aktin váz irányítja a sejtek mozgását, alakváltozásait. A vázrendszer elemei összességükben az intracelluláris membránokéval összemérhető kiterjedésű hordozó felületet alkotnak, melyhez számos fehérje kötődik, ezért ezek sejten belüli eloszlása és így az általuk katalizált reakciók is térben rendezetté válnak.

Minhárom vázat specifikus fehérjék polimerjei alkotják: a mikrotubulusok αβ tubulin heterodimerek, az aktin filamentumok aktin monomerek asszociációjával jönnek létre. Az aktin, illetve a tubulin globuláris szerkezetű fehérje. Ezzel szemben, az intermedier filamentumok hosszú, pálcika alakú molekulák polimerjei. Mindhárom váz-polimerhez számos járulékos fehérje kapcsolódik, melyek szabályozzák a polimerizációt, a vázelemek stabilitását, térbeli eloszlását. A mikrotubulusokhoz és az aktinvázhoz motorféhérjék is kapcsolódhatnak. Számukra a vázelemek sajátságos sínként szolgálnak, melyen végígcsúszva szállítják a hozzájuk kötött anyagokat.

A dinamikus belsõ váz létrejötte az eukarióták kialakulásának és fejlõdésének jelentős mozzanata volt.A sejt ezáltal képessé vált a gyors alakváltozásra és mozgásra, ami lehetõvé tette a külsõ környezet részeinek bekebelezését. A fagocitózissal nemcsak tápanyagok, hanem a plazmamembrán részei is bekerültek a sejtbe, és ez magyarázhatja az eukarióta sejtekre jellemzõ változatos belsõ membránrendszerek és a maghártya kialakulását. Bekebelezéssel jöhetett létre a szimbiózis õsi eukarióta sejtek és egyes baktériumok között, mely a mai mitokondriumok, illetve színtestek kialakulásához vezetett. A mikrotubuláris váz felhasználásával új osztódási mechanizmus – a mitózis – alakult ki, mely alkalmas volt nagy mennyiségû DNS pontos szétosztására, és ez megnyitotta az utat a genom méretének növekedése elõtt. A mitózisra való képesség alapján fejlõdhetett ki a meiózis és a szexuális szaporodás.